Kadlót Nikolett

Lackfi János: Átváltozós mesék, Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2011

12 mese az átváltozásról, a máshogy láttatásról, a megengedő kivételekről és a barátságos különbségekről – vagyis a felnőttek világáról gyerekszemmel és a gyerekek világáról a felnőttek szemüvegén át. Lackfi János legújabb kötete, az Átváltozós mesék nem mindennapi gyerekkönyv. Jobban mondva nem is igazán gyerekkönyv. Éppúgy szól a legkisebbeknek, mint a legnagyobbaknak.

A mesékben persze fel-felcsendülnek a költőre jellemző kihagyhatatlan szójátékok, nyelvi ínyencségek is, de a bravúros és humoros verselőként ismert Lackfi új oldaláról mutatkozik be: átváltozós meséi komolyabb vizekre eveznek, olyan aktuális és fontos problémákat, témákat bújtatva meseköntösbe, mint a hajléktalanság, a kirekesztettség, a szegénység vagy a fogyatékkal élők elfogadása. A történetek egy csoportja mindennapos élethelyzeteket ábrázol, de legtöbbször szerencsére megoldás is akad, pontosabban olyan nézőpont kínálkozik, amelynek alapja az elfogadás, a tolerancia, a bizalom vagy a segítőkészség.

A kötet lakói, a mesék főszereplői különös hősök, nem mindennapi alakok, s bőven akad mesélnivalójuk! Szépen sorakoznak egymás után, arra várva, hogy kalandjaikkal olyan különleges dolgokra hívják fel (újra) a figyelmünket, amelyeket az egyre szürkébb hétköznapokban elfelejtettünk, vagy nem is vettünk eddig észre. Ehhez kellenek a gyermekek, akik bátorságukkal, fantáziájukkal és bizakodó optimizmusukkal megmutatják a helyes hozzáállást, s minden helyzetre van egy jó megoldás a tarsolyukban.

S hogy kik is ezek az átváltozók? Itt van például Borka, aki kibolyhosító szemével még a legmostohább körülményekből is kacsalábon forgó palotát varázsol, vagy Ágnes királykisasszony, aki a családi autó hátsó üléséről irányítja Guruló Birodalmát, miközben ölében a kedves Lóerőket simogatja. Színre lép Bándi Bandi is, aki kezek és lábak nélkül is kiválóan boldogul, de megismerkedhetünk például a focibolond Sejtelmes Péter mindennapjaival is, ha szemlehunyva végighallgatjuk a róla szóló mesét. Az is kiderül, ki az a Plaká Tóni, aki hamarabb el tudja hozni a tavaszt, vagy hogy mit is csinál tulajdonképpen az Esőleső. Kifürkészhetjük a konyhai fiókban a kések hadakozását, egy kávéfolt reggeli vándorútját vagy akár a gomolygó füst életútját is, amíg sufniból orrlyukba bújó füstillat nem lesz.

Lackfi János novellái arra tanítanak, hogy bátran használjuk a fantáziánkat, s főként merjünk nyitottabbak lenni. Az elgondolkodtató és magával ragadó történeteket az teszi még személyesebbé, hogy helyenként akarva-akaratlanul is magunkra ismerünk a szituációkban, szereplőkben, tulajdonságokban. A meséket olvasva az ember egyre közelebb kerülhet önmagához, mert az átváltozások úgy bontanak le rétegeket egymás után, mint ahogy a hagymáról szokás a héjakat lefejteni, hogy végül a legjobb, leginkább használható részhez jussunk. Így fejtenek le rólunk, felnőttekről is újabb és újabb hagymahéjakat, mígnem mi is úgy láthatjuk a világot, mint a gyerekek. S valljuk be, nekünk sem árt, ha néha visszacseperedünk gyerekké és így szemléljük a világot. Hiszen az ő szemükön át minden barátságosabb, elviselhetőbb, minden helyzetre van megoldás, s mindig lehet a bajon segíteni. A mesék főszereplői kisfiúk, kislányok, akik a szürke hétköznapokon keresztül vezetik tekintetünket, amit általuk látunk azonban teljesen más, színes, eleven, különös, mégis szerethető. Ez maga a világ, ahogy a gyerekek látják – a szürke hétköznapok, ahogy ők megélik, feldolgozzák azt, válaszokat találva olyan kérdésekre, amire sokszor a felnőttek sem mernek (tudnak) választ adni. Lackfi János átváltozás-leckéi után azonban jó eséllyel merünk elfogadóbbak lenni és talán újra megérthetjük a világot.

[fblike]