tallinn

Budapest és Szeged után a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum ad otthont a MESE ITT, MESE OTT című meseillusztrációs kiállítás színpompás anyagának. A 23 magyar és 27 észt művész munkáit felvonultató tárlat július végéig látogatható.

A Magyarországi Észt Intézet, a Tallinni Magyar Intézet, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat és az Észt Gyermekirodalmi Központ együttműködésében megvalósuló projekt két éve kezdődött: 9 magyar és 9 észt szerző felkérést kapott, hogy írjanak szabadon választott témájú, 6-10 éves gyerekeknek szóló mesét. Az így született történetek útra keltek, egyik országból a másikba vándoroltak és ott illusztrátorokra találtak. A kiállításon részt vevő művészek a számukra legkedvesebb, leginkább ihletadó írást választották ki: a magyar illusztrátorok az észt mesék szereplőit, az észtek a magyar mesealakokat keltették életre fantáziájuk segítségével; akadtak olyanok is, akik nem érték be egyetlen mesével.
Mennyire ismerjük mi, észtek és magyarok, egymás gyermek- és ifjúsági irodalmát illetve a meséket, történeteket formákba és színekbe öltöztető művészeket? Észtországban gyakran több utánnyomást is megértek és sokak kedvelt olvasmányaivá váltak olyan klasszikus magyar művek, mint aKincskereső kisködmön, az Egri csillagok, és a Pál utcai fiúk. Ezekhez a könyveknek a képi világát azonban túlnyomórészt észt illusztrátorok alakították ki. Kivételt képeznek Janikovszky Éva és Lázár Ervin művei, melyek Réber László rajzaival jelentek meg, és minden bizonnyal neki is köszönhetően tettek szert nagy népszerűségre Észtországban. Az észt gyermekirodalom iránt érdeklődő magyar olvasók soha nem voltak túlságosan elkényeztetve. A kevés számú magyar fordításban is napvilágot látott műhöz – pl. Jaan Kross marcipánmeséjéhez, Eno Raud mulatságos regényeihez, Ellen Niit verseihez és történeteihez – nálunk is elsősorban hazai művészek készítettek illusztrációt.
Joggal nevezhetjük hiánypótlónak a mindkét résztvevő felet gazdagító kiállítás, hiszen ilyen nagy számban még soha nem mutatkoztak be magyar és észt illusztrátorok egymás országában.
A nagy neveket és pályájuk elején járó ígéretes fiatal alkotókat egyaránt felvonultató, sokféle művészi megközelítést szemléltető színpompás anyaggal először az észt közönség ismerkedhetett meg 2013. áprilisában az Észt Gyermekirodalmi Központban, majd Észtország több városában is látható volt. 2013. októberében érkezett Magyarországra, ahol először a Petőfi Irodalmi Múzeum, majd ez év március 18-ától a szegedi Agóra adott helyet a szemet gyönyörködtető képeknek.

A meseprojekt résztvevői:

Magyar illusztrátorok: Balogh Andrea, Baranyai András, Bodonyi Panni, Dániel András, Herbszt László, Holló Anna, Kasza Juli, Kárpáti Tibor, Keresztes Dóra, Koncz Tímea, Makhult Gabriella, Máray Mariann, Molnár Jacqueline, Nagy Dia, Paulovkin Bogi, Pásztohy Panka, Radnóti Blanka, Rófusz Kinga, Szabó Levente, Szalma Edit, Szántói Krisztián, Szegedi Katalin, Szulyovszky Sarolta, Takács Mari
Észt illusztrátorok: Katrin Ehrlich, Mare Hunt, Kadri Ilves, Anu Kalm, Lembe Keskpaik, Kadi Kurema, Anne Linnamägi, Olivia Lipartia, Regina Lukk-Toompere, Ülle Meister, Tiia Mets, Jüri Mildeberg, Piret Mildeberg, Viive Noor, Eve Mahhov, Tiina Mariam Reinsalu, Enno Ootsing, Juss Piho, Anne Pikkov, Reti Saks, Kertu Sillaste, Milvi Torim, Maarja Vannas-Raid, Urmas Viik, Maara Vint Catherine Zarip
Magyar meseírók: Demény Péter, Dóka Péter, Finy Petra, Lackfi János, Máté Angi, Menyhért Anna, Miklya Mónika, Simon Réka Zsuzsa, Vajda Éva
Észt meseírók: Kätlin Kaldmaa, Kristiina Kass, Aino Pervi, Piret Raud, Kerttu Soans, Tiia Toomet, Leelo Tungal, Jaanus Vaiksoo, Aidi Vallik

A kiállítás létrejöttét az Észt Grafikusok Szövetsége, az Észt Kulturális Minisztérium és az Észt Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.

http://www.esztorszag.hu/esemeny/gyorbe-koltozik-a-magyar-eszt-mesekiallitas