Írók Ki kicsoda? Kritikusok Kutatók

Gombos Péter

1973. augusztus 22-én született Zalaegerszegen. Általános és középiskolai tanulmányaimat is Zalában végezte, érettségit a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban tett. Érettségi után Kaposvárra került, itt előbb tanító–hitoktató, majd kommunikációs szakemberi végzettséget szerzett az akkori Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. (A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának jogelőd intézményében.)

A kommunikáció szakkal együtt a Berzsenyi Dániel Főiskolán magyartanári oklevelet is szerzett, majd a Miskolci Egyetemre került, itt szerzett egyetemi diplomát magyar szakon.

Kutatási területe a gyermekirodalomhoz kötődik, e tárgyat 14 éve oktatja a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán. (Emellett stilisztikát, helyesírást és néhány más nyelvészeti tárgyat is tanít.)

Doktori dolgozatát a magyar gyermekirodalom disztópiáiból írta, emellett gyakran publikál kortárs gyermekirodalmi művekkel kapcsolatban. (A Csodaceruza című, pedagógusoknak, szakembereknek szóló gyermekirodalmi folyóiratban rendszeresen jelennek meg recenziói, tanulmányai.)

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) alelnöke.
Ifjúsági regénye 2011-ben jelent meg a Pont Kiadó gondozásában Vándorok címmel.

Jelenleg egy Kaposvár melletti kis faluban, Jután él feleségével és három kislányával.

Vélemény, hozzászólás?

Powered by: Wordpress