bogyo

Könyvmutáns

Megfogadtam, még évekkel ezelőtt, hogy soha-soha nem írom le, nem ejtem ki a számon ezt a két nevet. Egészségügyi megfontolásból;  azért, mert már a kiejtésüktől is émelygek.

De olyan megkérdőjelezhetetlenül mennek előre, és hódítanak meg minden óvodai csoportot óvónénistül-gyerekestül, férkőznek be a gyerekszobákba, a meghitt jóéjtpuszik mellé, sőt még van az a majdnem-Oscar-díjas M. Tóth Géza is, aki nem tud ellenállni nekik (nagyon remélem, hogy csak a pénz miatt) és egészestés filmet csinál belőlük, hogy egyszerűen muszáj leírnom, ízlelgetnem, mint az egyetlen igazi, osztatlan hazai sikertörténetet a gyerekkönyvpiacon. Bogyó – és Babóca.

Ők azok. Nincs más gyerekkönyv, ami felkúszhatna a Libri Top20 listájára, de ők megcsinálják, Bogyó és Babóca ott van és mutatja az irányt, amerre tartunk a gyermekirodalomban.

Bogyó és Babóca: nyilván két gyereknek a családban használt infantilisan gügyögő beceneve. A személyes ismerősei által végtelenül bájosnak és kedvesnek mondott Bartos Erika szerző nem pályázik irodalmi babérokra, ez nyilvánvaló: már a névválasztásban sem sikerül túlnőnie az amatőrizmuson. Szereplői, a csigafiú Bogyó és a katicalány Babóca arcára örök időkre odafagyott a kunkori vigyor, ami ragályos: a virágok, a Nap, a szarvasbogár és természetesen valamennyi légyölő galóca bazsalyogva néz ránk az egér balklikkjével ( ’pont’) létrejött szemeivel. Azt sem értem már, miért is kell katicalánynak és csigafiúnak lenni; ez valami levehetetlen farsangi jelmez rajtuk vagy mutáns lények? Vagy csak így, ilyen hazug módon lesznek ellenállhatatlanul bájosak?

Akárhogy nézem, borzongok. Borzongok a Microsoft Paint ilyen primitív használatától (Bill Gates, please, close your eyes),  azoktól a pont-pont-vesszőcskéktől, amelyekből itt már készen is van a fejecske, azoktól az ordenáré színektől, amelyekkel a fekete kontúrok közt színeztek – amiből nem az absztrakció válik nyilvánvalóvá, hanem a rajzolni nem tudás. A kompozíció hiánya. Hogy jelzik is a térélményt, meg nem is. Mindezt következetlenül, alantas módon kiszolgálva az ál-gyermeki igényeket.

És akkor a történetek. Mit lehet elmesélni egy katicalányról meg egy csigafiúról? Akik folyton vigyorognak, nyilván galócapaprikást reggeliztek, azért.  Vagy kissé megmakkantak már abban a semmilyen világban, ahol létezni, élni próbálnak.

Semmi sem magyar találmány, ez a két „űrlény” sem. Elődeik között tudhatjuk Dick Bruna figuráit, elsősorban Nijtje (angolszász területen: Miffy) nyuszit, esetleg Lucy Cousins Maisy (magyarul Mimi ) nevű bájos egérfiguráját. Mind a két könyvszéria ahogy megjelent, olyan viharos gyorsasággal távozott a magyar könyvpiacról. Mert amíg Lucy Cousinsban volt annyi jóindulat, hogy a mosolygó nárciszokat már nem pakolta a képbe, és Mimi figuráját is merte sokkal komplexebbé tenni a rücskös vonalakkal  (mennyivel izgalmasabb ilyet nézegetni ám!), addig Bartos Erika villámgyorsan a körre meg az ellipszisre klikkel az eszköztárban.

Mesélhetnék arról is, hogy Dick Bruna képeinek világa milyen gondosan, hosszasan szerkesztett; hogy hány tervet készít, mennyit redukál, változtat, milyen kötött formákkal dolgozik. A tárgyak a képein olyan ikonszerűek, hogy szinte szóképeket fest. És gondosan megválogatja a festékpaletta színeit. A rövid verses szövegeket is a végsőkig csiszolja, és a végeredmény egyszerre letisztult és mélyértelmű.

Teljesen fölösleges erről beszélnem: a könyvkiadók nem fognak fél évet-egy évet várni, amíg egy könyv elkészül, a vevők meg úgyis a mosolygós galócákat fogják keresni, nem kell itt mesterművekre törekedni. Nekünk a kicsit savanyú kell.

És mégis elő lehet rukkolni: itt a hatalmas könyvszenzáció, a Bogyó és Babóca-sorozat legújabb kötete. Bill Gates mégiscsak perelhetett a MS Paint miatt, mert most a vizuális terror egy újabb alfajával intéznek támadást: félre olcsó paintprogramok, Bogyó és Babóca  bábfigurákként kelnek életre.

De milyen bábokként! Görög Athénának az állásába került, amikor úgy újította fel a Tévémacit, hogy az ósdibb lett, mint a harmincéves. Itt most nem repülnek fejek (nem is kell, hiszen a bábos könyv már kasszasiker), de ilyen jellegtelen báb-seregletet rég nem láttam. Képzeljünk el egy nagy, fényes borítójú könyvet, benne a rosszul megvilágított, rosszul fényképezett és csicsás színekben tündöklő képekkel. De az obligát kék ég a felhőcskékkel már photoshopos rásegítés!

És a sok vigyorgó báb. És olyan nevek, hogy a méhecske az Baltazár, a szarvasbogár meg Vendel.  A mesében ez a sok torzszülött léghajózni indul, nyilván, mert az olyan cuki, és fentről nézegetik a tájat, egymás házait – ugyanis a méhecske sárga-fekete csíkos házban lakik, még csak nem is kaptárban! Meg Vendel is, neki van a legnagyobb háza…. Van egy oldal a könyvben, ahol ez le is van írva, mellette persze a fénykép, hogy nehogy gondolkodni kelljen. Például azon, hogy minek a csigafiúnak ház? Ami persze kék csíkos…

Erőlködős a történet. Csak, hogy történjen már valami, Babóca, a katicalány kiejti a léghajóból a lila nyusziját. Akkor például legörbül a szája, dráma! És hiába szállnak le, hogy megkeressék a bábut, nem találják. Erre Bogyó otthon eszkábál egy rozzant nyulat, de hoppá(spoiler!),  mégis megkerül a lila is. És mit csinálnak a végén? Vajon mit? Persze ünnepelnek, buliznak, mintha csak Lagzi Lajcsi Dáridójában lennének, egy nagy közös képen, az összes bábfigura, és gumicukorból van a süti, meg égetett gyurmából a teáskanna.

Hát, itt tartunk, ez a jó, és ez a szép.

Úgy gondolom, hogy mindennek van helye a Nap alatt, a Bartos Erika-könyveknek is. Úgy gondolom, hogy ezek a könyvek végül, ha más országban lennénk, például Franciaországban, akkor is megjelennének – nyilván nem a Gallimard Jeunesse-nél, Rebecca Deutremer kiadójánál, de valamelyik zugnyomdában.

Magyaroszágon viszont úgy tűnik, ez számít a megkérdőjelezhetetlen etalonnak, és kiadója, a Pagony egyre inkább ezek mellé csoportosítja a könyvkiadásait,  a jobb eladhatóság érdekében.

Mi fáj nekem ebben, ahelyett, hogy örülnék a sikernek?

Az fáj a legjobban, hogy ennek a fajta narratív, vizuális és nyomdatechnikai igénytelenségnek a nagykanállal való adagolása, a BogyóésBabóca-fanatikusok hipnotizálása, amely helyzetben kapóra jön, hogy a gyermekirodalom milyenségének változatlanul nincs súlya és tétje a magyar kultúrában, hogy könyvre egyre kevesebb pénz jut (ha jut) a magyar családokban , és ebből adódóan azt fogja megvenni, amiről a legtöbbet hall, ami Libri-  meg Alexandra-toplistás, ami elöl van a boltban a polcon; a kiadó ezeknek az abszurd, gyermeteg, amatőr könyveknek a prémiumkategóriává „emelésével”  ellehetetlenít egy tucat más, jóval több esztétikai minőséggel rendelkező profi kiadványt, amiket nem ilyen erőszakosan, nem ilyen lebutított módon tolnak az arcunkba.

Kovács Eszter, a Pagony kiadó vezetője lépten-nyomon hangoztatja: a magyar gyermekirodalom „kinőtt a gyerekcipőből”, „felnőtté vált”.  Ha a Bartos Erika-könyvekre nézek, nem vagyok meggyőződve erről. A Pagony története sikertörténet, de sokkal inkább egy sikeres magánvállalkozás története, mint a minőségi gyermekkönyvek kiadásának sikeréé.

(Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Mese az elveszett nyusziról. Kiadta a Pozsonyi Pagony Kft., Budapest, 2012.)

Wittmann Ildikó

Wittmann Ildikó: LEHET-E KRITIZÁLNI AZT, AMIT EGY GYEREK „SZERET”?

Pálfi György: B. és B. Néhány gondolat egy vitához

 

92 thoughts on “Könyvmutáns

  1. “… mint a minőségi gyermekkönyvek kiadásának sikeréé”. – ez azért erős túlzás, olvastad a kőmajmok házát vagy a sötétben látót? ajánlom, szerintem azért azok nem rosszak. még egy dolog. az rendben van, amit írsz, mert így gondolod, szabadon, hajrá, de nem mindegy hogyan, bocsáss meg, de azt hiszem kritikát, negatív kritikát is lehet írni szellemes, és nem személyeskedő, kard ki kard hangnemben. (persze lehet, hogy ez is talán ízlés kérdése…) engem mondjuk sokkal inkább hazavágott az előző cikked az átváltozott gyerekekről, de arra majd válaszolok nyilvánosan. és még még egy, könyvkritikát írni, illetve kárhoztatni egy kiadó business stratégiáit (ami nem kell, hogy szimpi legyen), két különböző dolog. persze morzsázhatunk azon, hogy fújjjj az a kiadó, akinek több pénze van, és kiad olyat is, ami, meg kiad másfélét is, de ez még mindig nem irodalmi szempont. az izgalmas vizsgálat tárgya lehet, ha már, hogy milyen újfajta kiadói eszközök vannak a népszerűsítésben, mert úsznak-kúsznak be kis hazánkba is egészen új módszerek, az idő majd eldönti, megfér-e ez a sok dolog egymás mellett, vagy megeszi a nagy a kicsit… de az, hogy a kereskedelmi szempontokat keverünk az elemzésbe, úgy vélem,nem helyes. akkor nagyon sok kiadót el lehetne marasztalni. és sok jó könyvet el lehet felejteni.

    1. teljesen egyetértek, és ne feleddkezzünk el a Bogyó és Babóca dvd-ről, amik hasonló színvonalt képviselnek, és amely olyannyira igénytelen és fantáziátlan, hogy minden szinkronhang Pogány Judité. a hátamon futkos a hideg ha eszembe jut.
      A legelső kérdésem rögtön az lenne, hogy ugyan miért lakik egy csigafiú házban??? mi a bánatért van neki a hátán csigaház, ha csak jön-megy vele, mint hátizsákkal.

  2. Ízléstelen, fröcsögő, mindenkire válogatás nélkül sárt dobáló írás. Tartalmilag is erősen aggályos, de stílusában és hangvételében mindenképpen legalja. Valószínűleg a szerző így próbálja kicsit felturbózni az oldal látogatottságát. Egyébként sikerrel, mert ennyi fb lájkja biztosan nem volt még. Ez is egy módszer….

  3. Tisztelt Wittmann Ildikó!

    Mint a magyar gyerekirodalom egyik alkotója, szeretném a leghatározottabban kikérni magamnak a fenti kritika stílusát és szellemiségét.

    A fröcsögő, vagdalkozó, gyűlölettől sistergő eszmefuttatások még a magánjellegű blogbejegyzésekben is viszolyogtatók, de irodalomkritikának álcázva, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet oldalán egyszerűen elfogadhatatlanok.

    Természetesen lehet értéktelennek, giccsesnek, silánynak tartani egy adott művet, vagy akár egy alkotó teljes munkásságát, de ha az erről vallott nézeteinket képtelenek vagyunk igényes, szellemes, kulturált formába önteni, akkor szerencsésebb megmaradni a magánjellegű véleményformálásnál.

    Felháborítónak tartom, hogy afféle megjegyzéseket enged meg magának, (csak úgy mellékesen, hiszen az írása alapvetően Bartos Erika ellen irányul) mint például „az a majdnem-Oscar-díjas M. Tóth Géza” vagy „A Pagony története sikertörténet, de sokkal inkább egy sikeres magánvállalkozás története, mint a minőségi gyermekkönyvek kiadásának sikeréé.”

    (Nem áll szándékomban külön síkra szállni sem M. Tóth Géza, sem a Pagony védelmében, mivel eddig elért eredményeik önmagukért beszélnek, és nincs szükségük védelemre, ám egy zárójeles megjegyzés erejéig mégis szeretném felhívni a figyelmét egy jelenségre. Nevezetesen arra, hogy az elmúlt tíz évben a magyar gyerekirodalom örvendetes változáson ment keresztül, a rendszerváltás után elszaporodó igénytelen kiadványdömpinget felváltotta egy olyan gyerekirodalmi kultúra, amelyben egyre több nagyszerű író, költő és illusztrátor művei kerülnek kiadásra. A magyar gyerekkönyvkiadás területén mára sok olyan kis és nagyobbacska kiadó tevékenykedik, amely a minőségi gyerekirodalom megjelentetését tűzte ki céljául. Nem véletlen, hogy éppen mostanra vált szükségessé a Magyar Gyermekirodalmi Intézet létrejötte is, hiszen végre szép számban kaphatók olyan igényes, szép, európai színvonalú magyar gyerekkönyvek, amelyeket érdemes népszerűsíteni, bemutatni, képviselni országos szinten. És ennek a „mozgalomnak” egyik úttörője és legjelesebb képviselője éppen a Pagony.)

    De most vissza az eredeti témához, az irodalomkritikának álcázott szellemtelen, átgondolatlan vagdalkozáshoz. Bartos Erika könyveit lehet szeretni és nem szeretni, lehet kritikát írni témaválasztásról, stílusról, karakterekről és illusztrációkról, megérdemelt vagy meg nem érdemelt népszerűségről. Bizonyára minden véleménynek lesznek támogatói és ellenzői.

    De mit kezdjünk az efféle, minden információt és objektivitást mellőző kijelentésekkel, mint: „Mit lehet elmesélni egy katicalányról meg egy csigafiúról? Akik folyton vigyorognak, nyilván galócapaprikást reggeliztek, azért. Vagy kissé megmakkantak már abban a semmilyen világban, ahol létezni, élni próbálnak.” Mint meseíró és anya szeretném tudatni Önnel, hogy egy katicalányról és egy csigafiúról nagyon sok mindent el lehet mesélni. Lehet az egyszerű, valóban nem túl bonyolult életükön keresztül barátságról, szeretetről, egymásra figyelésről, vágyakozásról és erőfeszítésekről mesélni kisgyerekeknek, úgy, ahogy azt Erika teszi. Kedvesen, mosolyogva, megmaradva egy idilli világ keretein belül, amely éppen ezáltal válik a kisgyerekek számára végtelenül megnyugtatóvá, otthonossá, biztonságossá. Nem véletlen, hogy ezek a mesék ilyen rajongótáborra tettek szert. Kevesen tudnak a mai világ cinizmusa, kegyetlensége és mindent elsöprő információ-áradata közepette olyan boldog, harmonikus mikrovilágot teremteni, mint Erika. Én még nem találkoztam olyan kisgyerekkel, aki ne adta volna át magát nagy boldogsággal ennek a megnyugtató közegnek.
    (Egyébként egyetértek, bármilyen mesebeli és képi világ egyeduralma káros és romboló hatású – a szülők és pedagógusok felelőssége éppen az, hogy változatos, sokszínű kultúrával ismertessék meg a gyereket.)

    Szeretném figyelmébe ajánlani az Ön által „jellegtelen bábsereglet”-ként emlegetett bábokat is. Ha valahol, hát ezeken a gyönyörűen, nagy gonddal és hatalmas munkával elkészített bábokon látszik az a nagy szeretet, és a világ szerethetőségébe vetett hit, ami Bartos Erikát hiteles szerzővé teszi. A figurák arcán megjelenő széles mosolyok és legörbülő szájak egyszerű, a gyerekek számára is könnyen dekódolható jelek – az alapvető érzelmeket jelenítik meg. Egy két-három éves gyerek számára ez a tiszta, érthető beszéd vizuális megjelenési formája. A legapróbb részletekig kidolgozott házak, helyszínek, és alakok pedig még a nagyobb gyereket és felnőtteket is lenyűgözik. Érdemes volna személyesen is megnéznie a bábokból készült kiállítást a Millenárison, mielőtt ilyen sértő és átgondolatlan módon fogalmaz.

    Nem folytatom a sort, bár számos mondatát tudnám még elemezni. Célom nem az, hogy vitába szálljak az Ön ízlésével, gondolataival, véleményével, még ha sok mindennel nem is értek egyet. Egyedüli célom az, hogy felhívjam a figyelmét arra a felelősségre, ami mint irodalomkritikust terheli. A műfaji szabályok betartása nem csak az olvasók iránti tisztelet megadása, de saját szakmai hitele szempontjából is fontos. Hogy később senki se mondhassa Önnek Cyrano szavaival a „Mondhatta volna szebben kis lovag” kezdetű orrmonológból, hogy:
    „ Így ömlött volna szájából a szó,
    Ha volna önben szellem és tudás.
    De szellemet, boldogtalan dudás,
    Ön sose látott s tán azt tudja csak,
    Hogy hülye fráter is lehet lovag!”

    Berg Judit

    1. Laikusként szólok hozzá. Hogy európai színvonalú lenne a magyar gyermekirodalom? Az illusztrációk, amelyek bennünket laikusokat a gyermekkönyv megvételére csábítanak, igen. De aztán rendre csalódni kell a tartalom miatt. És a Bartos Erika könyvek?
      Egyetértek a kritikussal és megértem a személyeskedő hangvételét is. Bevallom én magam is sokszor vitáztam ismerőseimmel Bogyóról és Babócáról. Kedves barátnőm rendre ellátott a sorozat néhány példányával,míg megkértem, hagyjon fel vele.
      Értem én, hogy nevelési célzatúak ezek a könyvek, megismerhetjük a Naprendszer bolygóit, megtanulhatunk hétig számolni,…stb. De felnőttként megőrülök a logikai bukfencektől. Az én gyerekeim is szeretik a meséket, a rajzokat, de hiszen én is megdicsérem a gyermekeimet, milyen ügyesen rajzolnak, még ha nem is szép. De szülőként kötelességemnek érzem a logikus gondolkodásra, esztétikai érzék fejlesztésére való nevelést, amire ezek a könyvek nem valók.

      Egy laikus szülő

    2. Kedves Berg Judit!

      Most nincsen időm hosszasan írni, csak a legtömörebben tudom elmondani, amit szeretnék.
      A cikk stílusa valóban nem szerencsés, túlságosan személyes(kedő), túlságosan indulatos. A szándékával, mondanivalójával viszont kénytelen vagyok egyetérteni. Mint gyakorló apa, vendégségben olvastam egy-két BB mesét kisfiamnak (a mi házunkat valahogy elkerülték a könyvek), és, bár semmi előítélettel nem rendelkeztem, azonnal elfogott valami kellemetlen idegenkedés, rossz érzés. Egyszerűen bugyutának éreztem a szituációkat, összedobottnak a történeteket. Az egészet átitatta egy erős hollywoodi hangulatvilág, a konfliktusok is hasonló regiszterben mozogtak. (Megjegyzem, a Maszat játszik ugyanekkor kisfiam egyik kedvenc könyve, egy időben minden elalvás előtt, azaz minimum naponta kétszer olvastuk, és semmilyen ellenérzést nem váltott ki belőlem). Nehezemre esik elhinni, hogy Ön komolyan hiteles szerzőként tudja számon tartani Bartos Erikát.

  4. Ildikó sokunk helyett, egyben sokunk bosszúságára írta meg ezt a cikket. Tartalmával, üzenetével maximálisan egyetértek, stílusa azonban meglep. Fölöslegesen sértő, vagdalkozó és nem is feltétlenül igaz. Gondolok itt olyanokra, hogy Bartos Erika nem csak az ismerősei szemében kedves kis nő, hanem valóban az. A bábok (fotós vagyok) szerintem jól vannak megfotózva, nincs értelme ebbe belekötni. Ha én szántam volna rá magam egy hasonló kritikára, biztos, hogy nem személyeskedek, hiszen egy kritika nem személyek, hanem produkciók értékelése. A szóban forgó produkció viszont sajnos valóban méltatlanul sikeres és képmutatónak érzem azokat, akik összekacsintva a szerző, vagy a kiadó háta mögött egyetért abban, amit a cikk üzen, de amikor egy ilyen írás megjelenik, akkor némán hallgat, vagy védelmébe veszi a Bogyó és Babóca “műveket”. Azt gondolom, hogy fölösleges mindenféle túlreagálás mindkét oldalról. Az igazán nagy tehetségek ne számítsanak anyagi sikerre. Semmilyen sikerre ne számítsanak. Ilyen a VEVŐ, ilyen a TÖMEG, ilyenek vagyunk MI.
    Annak ellenére tehát, hogy én magam másképp fogalmaztam volna meg véleményemet, azt mondom, hogy ez a cikk igenis a gyermekirodalomért van, ellentétben az általa kritizált sorozattal, mely valóban hemzseg a magyartalan, sután fogalmazott mondatoktól valódi tartalom nélkül. Nem lehet arra hivatkozni, hogy három éves korban az egyszerűséget várja el egy gyermek, hiszen akkor tanulja a nyelvi fordulatok finomságait, akkor gyarapszik szókincse. De bele lehet fáradni ebbe az érvelésbe már az elején is. Magam részéről annak örülnék legjobban, hogy amikor Ildikó, vagy bárki egy kedvező kritikát ír, akkor arra is ugyanennyien reagáljanak. De nem így történik, akkor általában csend van. Tehát még itt is működik a bulvár-hatás: a jó hír nem hír, a rossz hír szenzáció. Talán éppen ezért gondolja valaki a fenti kommentek egyikében, hogy ez a kemény hangzású kritika lájkgyűjtő akció csupán. Hát nem. Ez egy vélemény, ami ki lett mondva.

  5. @ István,
    Itt szerintem nem arról van szó, hogy rossz hír szenzáció, jó hír nem hír, hanem arról, hogy egy irodalomkritikába, könyvkritikába messze nem fér bele ennyi személyeskedés, üres sértegetés (pl. hogy hívják a szereplőket, milyen színű a házuk…).

    1. Szerintem a legfontosabb az, hogy helytálló-e a vélemény, vagy sem? Túl nagy a háttérzaj és emiatt sem szerencsés valóban az a forma, amit ez a vélemény öltött. Ez két okból baj. Egyrészt fölöslegesen megbánthatja a szerzőt, a kiadót, másfelől pedig a lényegi tartalomról tereli el a figyelmet. Nem tárgyilagos tehát, így a reakciók sem lehetnek tárgyilagosak. Sajnálom, mert önmagában tényleg nem a nevek lényegesek, hanem a jelenség. Olyan ez, mint a zombi. Elmúlt (elmúlt?) a Füzesi Zsuzsa “korszak”, amit együtt röhögtünk ki mi mindannyian, akik itt most egymásnak esünk. Lett helyette más. Én az egészet egyébként azért sajnálom, mert Bartos Erika rendkívül nehéz helyzetben találta ki ezeket a figurákat és kitartó, következetes munkával dolgozott meg azért, ahol most tart. Viszont hiányzik belőle az, amitől ez a sorozat jó lehetne. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, mert soha sem fogom megérteni, hogyan lehet valami sikeres, ami nem tökéletes? Az, aki a Bogyó és Babóca sorozatban kifogásolhatót talál, az az igénytelenség ellen “tüntet”. Nekem az az érzésem, hogy Erika több energiát fektethetne az érdemi munkába úgy, hogy megtartja azokat az elemeket, amiktől figuráit, történeteit a gyerekek szeretik. De azt azért tudjuk, hogy ha egy gyereknek odaadunk egy nagyon nagy tábla csokoládét, azt ő valószínűleg meg is foga enni, ha nem figyelünk oda. Finom a csoki ugyebár, de nem feltétlenül tesz jót a szervezetnek. És ha már a csokit vettem példának, talán az sem véletlen, hogy a keserű csokit egészségesebbnek tartják még az orvosok is. Nos, hát baj-e, ha a gyermekirodalom “orvosai” szót emelnek azért, ha azt látják, hogy ha egyenesen kristálycukrot etetnek a mai gyerekekkel? … A lényeg számomra az, hogy az egészből nekem két dolog hiányzik: az igényesség és a profizmus. Meg lehet enni persze a neonfényben egy helyben állva felnőtt csirkét is, csak minek? Hajlok afelé, hogy vegetáriánus legyek inkább…

      1. szerintem több helyen nem helytálló a vélemény, mert attól nem lesz rossz egy könyv, hogy a szereplőjét Baltazárnak, vagy Vendelnek hívják, sem attól ha az egyiknek a háza kék csíkos. Ezt nem nevezném irodalmi kritikának… Azt sem gondolnám helyesnek, hogy a Pagony ne adna ki igényes, szép könyveket.

        1. Igen, jeleztem, hogy sok mindennel nem értek egyet, ami a cikkben áll. Egyébként ez nem is kritika, hanem egy bejegyzés inkább. Nem is hiszem egyébként, hogy különösebb értelme lenne kritikát írni, mivel inkább a jelenség izgalmas. A Pagony sok nagyon jó könyvet ad ki és sok olyat, amit nem feltétlenül kéne, de nyilvánvalóan működniük kell valamiből. Kényszerpálya. De ismétlem: a Bogyó és Babóca lehetne jó is, ha lelkiismeretesebben van megcsinálva. Erika nem grafikus, hanem építészmérnök, aki úgy tud rajzolni, ahogy az építészek általában. Nem is író, viszont megnyerő és kitartó egyéniség, aki végigcsinálta, amit akart. Ő maga meg is érdemli a sikert, ahogy a Pagony és az Alexandra kiadó is, mivel profi módon menedzselték őt. Egyetlen probléma van a dologgal, hogy értéktelen így. Pedig lehetett volna jó is!

          1. csak azt nem értem, hogy egy ilyen írást (pl. hogy olyan dolgokon akad fenn a szerzője, amik nem minősítenek egy könyvet, mert attól, hogy Vendelnek hívják az egyik szereplőt, attól lehet az a könyv jó is, meg rossz is) miért közöl a Gyermekirodalmi Intézet.

          2. Azt, hogy értéktelen-e szerintem a piac (a gyerekek) döntik el. Ha a gyereknek nem tetszik, anyuka sem veszi meg. A gyerekeknek pedig tetszik – az én fiamnak például. Akkor pedig nem lehet értéktelen. Persze ellenérvnek fel lehetne hozni a Mónika sót, de az azért nem ez a kategória szerintem. Könyörgöm ne várjunk már egy ilyen könyvtől magvas gondolatokat meg baromi művészien kidolgozott karaktereket. Egy aranyos, bohókás gyerekkönyvről beszélünk, ami a gyerekeket leköti, nem Shakespeare-ről! (Mellékesen Anna-Peti fogmosásos meséje után már könnyebben ráveszem a gyereket a rendszeres fogmosásra. Hoppá, mégis közvetített értéket is)

    2. Hm. Egy (gyerek)könyv az történetből és a képekből áll. A történetnek szereplői és cselekvése van, a szereplőknek meg neve és karaktere. És a cselekmény meg egy adott nyelvezeten van leírva. Ha ezek nem lehet kritizálni egy könyvkritikában, akkor mit? 😉

  6. Nem értem a cikk célját.
    Meggyőződésem, hogy ezt olvasva nagyon kevés Bogyó és Babóca rajongó fog a Csimota Csizmás kandúr sorozatáért fordulni elhagyva eddigi kedvencét. Peidg milyen jó lenne.
    Ha nem lenne a Bogyó és Babóca, a célközönsége akkor sem minőségi szöveget és képet vásárolna “jobb híján”, hanem visszatérne a külföldről jövő hasonló könyvekhez – azok legalább mégolcsóbbak.
    Talán éltetni kellene azt, ami jobb ennél vagy még ennél is jobb.
    Vagy ha ez egy szakmai elemzés (milyen szakmát képvisel Wittman Ildikó? Ki az a Wittman Ildikó?), akkor legyen higgadt, korrekt és tárgyilagos, és ne bántsa meg elsősorban azokat, akikre hatni kíván. Biztos hogy lehet tisztelettel is kritikát írni.

  7. SZÉGYEN, hogy ez a “kritika” megjelenhet egy gyermekirodalommal foglalkozó intézet honlapján. hogyan gondoljam szülőként, hogy segítenek szakmai szempontokkal az ízlésformálásban, ha egy ilyen ízléstelen cikk mellett kiállnak?? köszönöm Berg Juditnak, hogy megírta azt, amit sokan éreztünk, amikor elolvastuk Wittman Ildikó “írását”.

  8. Talán érdemesebb és izgalmasabb is lenne a blogbejegyzés tartalmával és nem stílusával foglalkozni. Ezt nem feltétlenül Ildikó védelmében kéne tenni, csupán azért, mert egy valós és alapjában szereplők nélküli problémát vet fel. Illetve nem is egyet, hanem egész láncolatot. Ha valaki itt a hangnemet kifogásolja, de meg sem említi, hogy amúgy mi a véleménye, az szerintem nem feltétlenül pártatlan ebben a vitában. Tény, hogy a kiadók (teljesen érthető okoknál fogva) igyekeznek kiadni minél sikeresebb sorozatokat. Az is tény, hogy a kiadványok sikere nem feltétlenül áll arányban azok művészi, vagy tartalmi értékével. Különböző elismert és rangos irodalmi portálokon legalább ilyen kemény kritikákkal illetnek más szerzőket, mégsem követi a kritikát ilyen felzúdulás. “Ki az a Wittmann Ildikó?” És ki vagyok én, vagy Bartos Erika, vagy bárki, aki valamilyen oknál fogva érintett ebben a témában? Ne feledkezzünk már meg azért arról a tényről, hogy azért itt nem Heidegger elmélkedéseinek boncolgatásáról, hanem a BOGYŐ ÉS BABÓCÁRÓL van szó. Ki az, aki ezt a cikket közzétette? Szerintem a kérdező ezt pontosan tudja, de ha mégsem, akkor könnyen ki tudja deríteni és rájön, hogy tizenegy évnyi munkássága alatt egy ilyen kemény bejegyzés is belefér. Sajnálom, hogy az írás hibái engedik elterelni a figyelmet a lényegről. Azt is sajnálom, hogy haragot váltott ki ezzel. Javaslom inkább, hogy innen kezdve objektív hozzászólásokkal járuljunk hozzá a témához. Ha valakinek tetszik, értékesnek tartja a Bogyó és Babócát, akkor azt írja meg, de azt is, hogy miért? Ha a cikkíróval ért egyet, akkor azt is írja meg, hogy miért? És talán így akkor többet tanulunk egymás véleményéből mindannyian, hiszen Ildikóról is merem állítani, hogy meggyőzhető észérvekkel, Erikáról és a Pagonyról pedig a sorozat megjelenése közben kiderülhetett, hogy igenis hallgat az építő kritikákra és igyekszik változtatni. Magyarán: vezéreljen inkább most már mindenkit a jó szándék.

    1. Ez a cikk nem kemény, hanem inkább nevetséges.
      Bennem pl. nem haragot váltott ki, hanem azt, hogy a Magyar Gyermekirodalmi Intézet előttem hitelét vesztette. Nem a stílusa, hanem a tartalma miatt, és nem azért, mert “kritizálta”, vagy elítélte ezeket a könyveket (azok szerintem se egy nagy durranások), hanem azért, mert amiket leírt kritikaként, azok teljesen lényegtelenek olyan szempontból, hogy egy könyv jó-e, vagy rossz.

  9. Nagyon egyetértek Wittmann Ildikó kritikájával, örülök, hogy szellemesen, lényeglátón kifejti véleményét. A könyvekkel az a baj, hogy egy tömegkultúra részévé váltak. Ezért természetesen nem a szerző hibáztatható, hanem a közeg, amely a valóban széles, igényes könyvkínálatból ezt emelte kultuszművé. nem véletlen, hogy a televízión felnőtt másodnemzedék a gyermekei számára egy csak passzív módon befogadható, egydimenziós, azaz minden árnyalat és rétegződés nélküli és valódi érzelem és rejtély híján lévő könyvet tart megfelelő szellemi tápláléknak. De iskolát végzett óvónénik, történettel bíró meséken felnőtt nagymamák, fejlett ízlésű szomszédok aktívabban hívhatnák fel a figyelmet az igazi gyermekirodalom értékeire. (Ennek az igénytelenségnek az eredete a Disney mesezanzák, a Grimm összes 24 oldalon egészoldalas képekkel.)

  10. Kicsit mintha kimaradt volna az itteni diskurzusból az egy éve lehozott (és ismerőseim körében szintén nagy vihart kavaró)differenciáltabban érvelő véleménygyűjtemény AnnaPetiről: http://www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110321-a-bartos-erika-virus-miert-utaljak-a-szulok-az.html
    Meg hogy szaporítsam itt is az ellenvéleményeket: Igen, az én fülemnek is elviselhetetlen, ha egy protagonista legfontosabb jelzője, hogy “kedves”. Világ életemben rosszul voltam attól, hogy legkedveseznek – a jellegetlenség netovábbjának bizonyítéka.

  11. nem hiszem, hogy ilyen alapról érdemi vitát lehet indítani. sajnos olyan mélyen van ez a “kritika”, hogy az ember egyszerűen nem kíván szakmai szemmel, vagy szülőszemmel hozzászólni ahhoz, ami puszta sárdobálás. tessék vitát indítani, fórumot indítani, de ne így, mert ez nem alap, ez nem szakma, ez nem jóízlés, ez nem színvonal.

  12. Elég fájdalmas olvasni ezt az írást, főleg azért, mert sajnálatra méltóan fájdalmas indulatokat lehet kiolvasni a sorokból. Nem tudom miért fáj egy könyvkritikusnak, ha egy gyermekkönyv tartalmi vagy esztétikai színvonalat nem üt meg? A kritikusok teszik a dolgukat. Ha nem, akkor rajtuk kell elverni a port. Vagy miért fáj, ha egy könyv sikeres? Az a vevőkön múlik leginkább, ha pedig a vevők olyan “birkák”, hogy a népszerűség el tudja adatni nekik, akkor azzal ugyancsak nincs teendője egy kritikusnak. Valami zsigerig érő ellenszenv látszik az íráson, amin nem nagyon lehet kívülről segíteni és aminek nincs köze igaziból a magyar gyerekkönyv kiadáshoz. Ezt a kritikát is el fogják felejteni egy hónap múlva, az érintett szervezetek felelőssége, hogy meddig fog hatni, meddig rágódnak rajta.

  13. Kedves (?) Wittmann Ildikó!
    Nem tudom, hogy Ön kicsoda, írását olvasva nem is érdekel. Kisgyermekes apukaként annyit tudok saját tapasztalatból mondani, hogy gyermekem az Ön által savazott Bogyó és Babóca történeteket és Bartos Erika egyéb meséit/verseit szereti, könyvben és DVD-n egyránt, szívesen nézi/hallgatja, és nagy ívben szarik az Ön mélyen tisztelt véleményére. És úgy gondolom, hogy ez a lényeg, ettől még nem hinném, hogy Máté fiam idővel tömeggyilkossá vagy valami hasonlóvá fejlődne.
    Bartos Erikának és csapatának innen is gratulálok a munkához.
    Üdvözlettel: Tolvaj Péter
    u.i.: Tessék szíves lenni utánna csinálni és nem irigykeni.

  14. A sok hozzászóló közül azt hiszem Berg Judit fogalmazta meg a legtökéletesebben ennek a kritikának a minősítését.
    Egyébként az a személyes véleményem, hogy egy művet nyeltanilag, nyelvhelyességileg kritizálni talán objektív vállalkozás, de a témaválasztás szempontjából a bírálat szubjektív elemeket is tartalmazhat. Én úgy gondolom, hogy az a gyermek (2-3 éves!), akinek ilyen könyveket olvasnak, lehet, hogy nem fog irodalmi kényeztetésben részesülni, de életre szóló traumát sem fog elszenvedni. Azt pedig, hogy a történetek mennyire érdekesek vagy bárgyúk, a gyermek majd eldönti. Ők ugyanis – 2-3 éves korban -túl őszinték még ahhoz, hogy bármit rájuk lehetne sózni. Van olyan “szakmailag nívós” mese is, ami tetszhet nekem akármennyire, ám ha a kislányomnak elkezdem olvasni, leetilt róla, mert ezek nem kedvesek neki. Ami pedig a gyermek lelkivilágát illeti, igenis szereti mese formájában visszahallani az általa megélt történeteket, s az Anna, Peti pl. erre épít.
    Egyébként a kritikáról egy kicsit Bizet bukott Carmenje jut eszembe (adott korban nem elismert téma, az Új-tól való idegenkedés), mely mára elismert operává vált…

      1. Ez igaz, de nem erre gondoltam. Csupán azt szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy nem biztos, hogy egy 2-3 éves gyermek azt szereti vagy azt kell (!, ez már egy kicsit diktatórikus) szeretnie, amit az önmagukat szakembereknek tituáló, Elefántcsonttoronyban élő egyének ajánlanak.
        Egy ilyen irigy, alpári kritikát megfogalmazó, okoskodó alak (W.I.), illetve az azt támogató, ezáltal megbízhatóságát, hitelességét lejárató Intézet (MGYI) meg inkább ne tanácsolgasson, mert az ajánlásai sem lesznek hitelesek, megbízhatóak. Aki vagy akik ugyanis így tudnak gyalázkodni, azok nem nevezhetők semmiképpen gyermekbarátnak, s nem hiszem, hogy pl. W. I. könyvét ezek után a gyermekem kezébe tudnám adni. B.Erika legalább egy jóindulatú ember, és szeretettel írja a történeteit, s ezt a szeretetet egy kisgyermek kiérzi a meséiből, csakúgy, mint pl. Boribon, Kippkopp, Kisvakond és társai esetében is. Vagy ezek is “szakmailag” lesajnált munkák?

  15. Köszönöm a cikket. Sokáig nem értettem, hogy miért tetszik mindenkinek ez a mese. attól féltem immunis vagyok az új és jó dolgokra. Én azt olvasom a gyerekemnek, amit én magam is szívesen meghallgatnék. Amit egy felnőtt a kezébe nem venne magától, mert nem érdekes, azzal ne butítsa már a gyerekét.

    1. Miért is gondolod, hogy egy gyereknek ugyanazt kellene olvasni, ami egy felnőttnek is tetszik? Egy gyerek világa korántsem olyan, mint egy felnőtté. Kár lenne, nekik olyanokat mesélni, amit egy felnőtt olvasna szívesen… Nem vagyunk BE fanok, APG és Bogyó és babóca is csak egy-egy van. De szerintem semmi baj a nyelvezetükkel, sem a történetekkel. Vagy már az is baj, hogy hétköznapi történeteken és életeken keresztül tanítja a gyerekekekt, a hogy életkoruknak megfelelően meg is értsék? Mennyivel jobb egy klasszikus “vérengző” Hófehérke? A cikkhez csak annyit, lehet kritizálni valóban, de sértegetni felesleges.

  16. ez a cikk tenyleg atertelmezi az irodalomkritikat. ketgyermekes apakent en is vegigszenvedtem a Bogyo es Babaoca / Anna / Peti / Gergo korszakot (szenvedes alatt a huszadjara ujraolvasast ertve), es tokeletesen egyetertek azzal, hogy sem irodalmilag, sem grafikaialag nem nyujt nagy elmenyt – felnott szemmel. a gyerekeim viszont szerettek.
    oszinten szolva nem ertem,hogy mi a problema. ezek a konyvek KISgyerekeknek szolnak. nekik nem lehet tuskevarat olvasni, sem Szabo Magdat. egy egy – harom eves gyereknek ez erdekes es szellemi szintnek megfelelo olvasmany. mi ezzel a gond? az, hogy nepszeru? es akkor? mindket gyermekem kinott a B&B korbol, most mar (hat evesen) imadjak a Barany Boldizsart, a Sziget-keket es a komolyabb meseket. azt pedig, hogy szeretik a meseket, az olvasast (felolvasast nyilvan) a Bogyo es Babocanak is koszonhetik. talan jobb lenne, ha naphoasszat a teve elott ulnenek a gyerekek?
    ha provokalni akart a cikkiro, akkor sikerult, egyebkent en tovabbra is sok sikert kivanok Bartos Erikanak.

  17. Nyugodtan lehet kritizálni, irodalomtudóst játszani és lehúzni egy mesekönyvet, de majd a gyerekek, a legfőbb kritikusok úgy is eldöntik, hogy mi tetszik nekik, és mi nem. Talán egy kicsit foglalkozni kellene a gyermeklélektannal, a gyermekrajz fejlődési szakaszaival. A kisgyermekek (!) igényeit kielégítik a Bartos Erika könyvek. A rajzok – még ha painttel készültek is – színesek, egyszerű vonalakból állnak, vidámak. Csak nézzünk meg egy 5-6 éves óvodás gyermek rajzát (pont itt virít egy a hűtőmön)… Csupa kerek fej,pont szem,pont orr, háromszög test, pálcika láb, mindenki vigyorog, mint a vadalma és koronánk is van! Igen, vannak olyan mesekönyvek, amiket profi illusztrátor rajzol meg, aki igazi művész, mint pl.: Szegedi Katalin. Van itthon ilyenünk is,és én imádom őket. De a másfél évesem még nem feltétlenül tudja értékelni azt a technikát, azt a fajta varázslatot, amit Kati képvisel. Neki csak annyi kell, hogy színes legyen, viszonylag kevés információ legyen a képen,a történetet végighallgatni még alig-alig van türelme. A könyvekkel óvatosan bánik, szereti őket lapozgatni,én pedig örülök, hogy érdeklik a könyvek.

    Nézzük csak…Bogyó és Babócán kívül van itt Kököjszi és Bobojsza, Süsü meg Maci Laci, de ezt majd később, és vannak magyar népmeséink, mondókáink, gyerekdalaink is, és Varró Danink! A Dia-filmekről nem is beszélve. Pont nem érdekel, hogy valakinek épp az fáj, hogy vettünk 2 darab Bartos Erika könyvet…

    Békenyalintás! Üdv: Bogyó

  18. Hmmm.
    4 és 7 évesek a gyerekeim.
    Mindkettő rettenetesen szereti (a nagy még mindig!) Bartos Erika könyveit.
    AnnaPetit, B és B-t, a Bárányfelhőt, a Zakatolót, és a harmadiknak nem jut eszembe a neve, de azt is. 🙂
    Mindkét lányomnak olyan szókincse van, mint amilyen sok felnőttnek sem. Pedig többek között Bartos Erikán cseperedett. 1-2-3 évesen tökéletesen megfelelt az értelmi szintjüknek az Anna és Peti és tsa-i. De, kedves W. I., nem maradtak úgy, fellélegezhet!
    Eleinte hidegrázást kaptam az Anna és Peti könyvektől. Olyan bugyutának tűntek a meséi. Aztán leesett, hogy b@sszus, én elmúltam 30, még szép, hogy nem fog meg! De a 2 éves lányomnak pont ez kellett akkor. Egyszerűségének, hétköznapiságának köszönhetően tökéletesen értette és átérezte a történeteket, hisz jó részük vele is megtörtént.
    Szóval W. I., idáig kéne Önnek is eljutnia, hogy pici gyerekeknek szól, hétköznapi, IGAZ történetekkel, amivel azonosulni tudnak, de a misztikum is megvan benne.
    (A 3 mondókás, verses könyve pedig egyenesen nagyszerű, aranyos, bájos, öröm olvasni. Szerény véleményem szerint.)
    Tehát a kezdeti ellenszenv után, már én is csak pozitívan tudok szólni Bartos Erikáról.

    1. Kedves Baboca, elnezest az ekezetek miatt de Irorszagbol kommentelek. Igen, itt is A Bogyo es A Baboca az esti mese. Na, nem mindig, mert a kisasszony mar het eves, de van, hogy oket valasztja esti mesenek. Olvasunk mi Mazsolat, Vackort, Csiribit es Pankat, Boribont, Kippkoppot is, sot mar Frakk es Misi mokus is volt teriteken. Megis. A Bogyo es Baboca rendre visszaternek. Mert szereti. Megkerdeztem mar ezerszer, hogy miert jo hallgatni a Baboca torteneteket, nincs ra magyarazat. A gyermekem szokincse gazdag, angolul is beszel es irul is tanul. Eleinte engem is zavart a fogalmazas, de ha ugy erzem, hogy nem megfelelo, akkor mast olvasok helyette. A gyermek ugyis kivalasztja mit szet hallgatni. Probalkoztunk mi kisvakond tortenetekkel, de ha valaki elolvasta mar a Kisvakond reggeltol estig cimu konyvet, akkor megerti miert csak egyszer olvastuk. Ugyanugy mint az alexandra kiado Varazslatos mesek es Almot hozo mesek kiadvanyait. Valamint a Bogaras mesek cimu “gyongyszemet”. Teljesen egyet tudok erteni amikor a verseskonyveket dicseri. A Zakatolo, Zsakbamacska es a Szazlabu szinten a kedvencek kozott vannak. Ismetlem, Irorszagban elunk. Szoval kedves Wittmann Ildiko, innen uzenem, hogy a Bogyo es Baboca tortenetek mar ide is eljutottak es “butitjak” a gyerekeket. A rajzokat kritizalo megjegyzesre csak annyit mondanek, hogy a gyermekem azert szereti, mert mosolyog a nap. Gyermekkent en is rajzoltam szemet es szajat a napnak, felhonek, holnak. Ez baj lenne? Szerintem csak megszemelyesites es gazdag fantaziat tukroz. A Hoppla meseiben – Kirandulas Pecs varosaba, pedig igazan szep rajzok vannak. Semmivel sem rosszabbak, mint a Boribon mesekben. Szoval ettol az irastol nem fogom kevesbe kedvelni a Baboca meseket es Bartos Erikat es nem fogom a szemetbe hajitani oket.

  19. Nyugtasson meg kedves Ildikó; hogy nem csak az Ulysses és Kant könyvei váltják egymást az éjjeliszekrényén; hogy néha azért otthon letol egy jó kis kolbászos tojásrántottát két Michelin-csillagos étterem között; hogy nincs végtelenítve Bartók a lejátszójában és sutyiba, néha felrak egy kis Komár Lacit. Nem beszélve arról, hogy remélem nem vág eret magán, ha a srácai csorgó nyállal könyörögnek a legújabb Lego Ninjagoért a játékbolt kirakata előtt.
    Csak egy picit nézzen föl a mélyenszántó minőségi kis életéből és lazuljon. Higgye el jót fog tenni.

  20. NAGYON SAJNÁLOM AZOKAT, AKIK NEM ÉRTIK-SZERETIK EZEKET A MESÉKET. VALÓBAN NEM A TIZENÉVES KOROSZTÁLY MESÉI EZEK, DE EGY HÁROM ÉVES GYEREK RENDKÍVÜLI MÓDON ÉLVEZI, ÉS SOKAT TANULHAT BELŐLE. PONTOSAN ARRA VALÓ, HOGY AZ ESTI MESÉKET A GYEREK MEGSZOKJA ÉS NE UTÁLJA MEG A TÖBB SZÁZ OLDALAS NÉPMESÉKET. SZÉP LELKŰ KÖNYVEK, EZÉRT IS SZERETEM ŐKET.

  21. Ha már irodalom és igényesség: ne klikkeljen a szerző, hanem legyen szíves inkább kattintson.
    Egyébként a Paint alkalmatlan ilyen képsorozat készítésére (legalábbis gazdaságilag nem lesz elég hatékony, mert túl sok időt igényelne – a kiadó nem nézné jó szemmel a haszon mérséklődését…).

    Lantos István: “Finom a csoki ugyebár, de nem feltétlenül tesz jót a szervezetnek.” Ezt a gondolatmenetet miként kellene folytatni? Minden rossz, amit a gyerek szeret?

    Ami a műveket illeti: engem sokkal jobban zavar az, hogy a csiga puhatestű, a többi pedig nem, ezenkívül vannak tárgyi tévedések is (például A-P-G-ben a mesével ellentétben a mókusok nem alszanak téli álmot).
    Ettől függetlenül “laikus” szülőként egyébként nem tartom rossznak a könyveket, felolvasás közben lehet cifrázni is, színesíteni tetszés szerint: legfeljebb a gyerek másnap szól, hogy tegnap még nem így szólt a mese. A mosolygó napocska pedig kifejezetten aranyos, örülök annak a pozitív szemléletnek/hangulatnak, amit a könyv közvetít: nemcsak a meséből táplálkozik a gyerek, a rosszal mindenképpen megismerkedik. Nem biztos, hogy lefekvés előtt lelkileg terhelni kellene, mégha szellemileg bírná is a fáradtság ellenére.

    Szerintem WI ezt a bejegyzést jobban bánhatja, mint Kassai Viktor a nem-gólt: itt lett volna mód előzetesen mérlegelni beküldés előtt, ott nem volt.

    A BE könyvekből azért egy fontos pozitív tanulság leszűrhető: van igény és piac gyerek könyvekre. A jelenlegi helyzeten nem megsértődni/irigykedni kellene (igen, ez jön át), hanem tenni valamit: elemezni, hogy mi a siker oka, miként lehetne hasonlót (piaci értelemben) produkálni. Ezek az írások biztosan nem segítik a helyzetet.

    Nem mellesleg én is kiváncsi lennék, WI miként neveli gyerekeit a gyakorlatban, milyen magasfokú neveltetésben részesti őket szellemileg, lelkileg, erkölcsileg és fizikailag egyaránt. A cikk magabiztossága alapján valószínűleg kiváló példa lehetne, szívesen olvasnék róla…

  22. Csatlakozom azokhoz a kommentelőkhöz, akik megerősítik, hogy ezek a könyvek a 2-3-4 éves gyerekeknek szólnak, eképpen óriási tévedés olyasmit ( részletgazdagon, több szálon bonyolított, sokszereplős történet és elvont, a valóságtól elemelt illusztráció) számon kérni rajtuk, ami nem ennek a korosztálynak az igénye. Magam három gyermeket nevelek és úgy láttam, hogy a gyerekeimnek az egyszerű, világos, érthető és ismerős szöveg és a vidám, élénk színű illusztráció nagyon könnyen és örömmel volt befogadható. Óvodás korukban napi “betevőnk” voltak BE könyvei (Mazsola, Boribon -ő mitől is lenne jobban megrajzolt figura? csak azért, mert már “kanonizálódott” ? – Pöttyös Panni, stb. mellett),

    Lássuk csak.

    1. Egyszerű, pont-pont vesszőcske fejű alakok ? De hiszen ezek a kicsi gyerekek pont ilyeneket rajzolnak, ezért örülnek az ismerős formáknak ! Másrészt, igen szépen megrajzolt épületeket is találhatunk a könyvekben. Nekem direkt tetszett pl. az a humoros kontraszt, amikor egy ilyen figura egy részletgazdagon , műszaki rajz-szerűen megrajzolt épület előtt áll. Személyes példánk a Keszthelyi kastély, ahol tavaly a gyerekeim ragaszkodtak ahhoz, hogy az összes említett színes szobát végigjárjuk…miáltal alaposan végignéztük az egész múzeumot…
    2. Egyszerű tőmondatok ? Miért, milyen szövevényes történeteket kellene mesélnünk a kisóvodásoknak ?
    3.Életszerűtlen történetek ? Ugyan ! Innen köszönöm meg Bartos Erikának a samponhabos hajból formázott szarvacskák ötletét :), miáltal nálunk is megszűnt a hajmosáskori sivalkodás 🙂
    4. Idealizált család ? Több Vekerdy-, Mérei-Binét, stb. és egyéb nagyra becsült könyv van a polcomon, de mégis, mikor egyszer a magát megmakacsoló, továbbmenni nem akaró, dacos gyerekem fölött álltam (kissé már idegesen), akkor a János-hegyi kilátón tett kiránduláskor Anna mellé végtelen türelemmel leülő Anyuka története ugrott be…amit neki felidézve sikerült oldani a gyermek dacosságát…

    Azt pedig valamiféle irigységből fakadó, álszent dohogásnak tartom, ha valakinek az üzleti sikereit akarja egy kicsit megcincálni egy “kolléga” … Miért fáj az, ha VÉGRE nem gyermekkönyvek küzdelmes kiadásáról hallunk keseregni írót-kiadót, hanem azt látjuk, hogy egy jó ötletet SIKERREL hasznosít a kitalálója ?

    Sok sikert, kedves Erika, a mi családunk sok szép, mosolygós, összebújva-olvasós órát köszönhet Önnek !

  23. Na egy újabb kritikus aki kiélhette egy gyerekkönyvön a lelki problémáit.
    Persze mindenkinek lehet véleménye nem azt mondom, hogy nem, de ezt ide így leírni ezt a “szemetet” az elég fájdalmas dolog. Bogyó és Babóca..komolyan egy címbe és a figurákba kell belekötni. Attól, hogy vannak más gyerekkönyvek minek kell azokra hivatkozni?! Ha minden könyv ugyanolyan csiricsáré lenne a gyerekek eléggé unnák már a végén. Nekem is van rokonom aki 5 éves , megmutattam neki a régi könyveket amikben hatalmas festői képek voltak(a nagymama vette drága pénzért) és a gyerek félrehajította, hogy ő Bogyó és Babócát akar!
    Attól hogy egy embernek (ebben az esetben egy kritikusnak) nincsen képzelete az legyen az ő problémája.
    Véleményezném hogy a könyv rajzai pont megfelelőek egy gyereknek, hisz a gyerekek szeretik a kicsit kezdői rajzokat (lásd óvoda, ott se Picasso festményt rajzolnak az óvónénik) a történek is kedvesek, én egyetlen hibát látok a könyvben MEGUNHATATLAN!

  24. B. Erikából épp csak az a plusz valami hiányzik, ami a gépelőt íróvá teszi, a versírót pedig költővé. Csakhogy: az emberek 99 százaléka (a gyerekek jó részét is ideértve) teljességgel érzéketlen erre a pluszra, akár vak a színekre.
    A könyvkiadás pedig lehet pusztán üzleti vállalkozás, de lehet a világ jobbítására való vállalkozás is.

  25. Szerintem nem biztos, hogy egy 2-3 éves gyermek azt szereti vagy azt kell (!, ez már egy kicsit diktatórikus) szeretnie, amit az önmagukat szakembereknek tituáló, Elefántcsonttoronyban élő egyének ajánlanak.
    Egy ilyen irigy, alpári kritikát megfogalmazó, okoskodó alak (W.I.), illetve az azt támogató, ezáltal megbízhatóságát, hitelességét lejárató Intézet (MGYI) meg inkább ne tanácsolgasson, mert az ajánlásai sem lesznek hitelesek, megbízhatóak. Aki vagy akik ugyanis így tudnak gyalázkodni, azok nem nevezhetők semmiképpen gyermekbarátnak, s nem hiszem, hogy pl. W. I. könyvét ezek után a gyermekem kezébe tudnám adni. B.Erika legalább egy jóindulatú ember, és szeretettel írja a történeteit, s ezt a szeretetet egy kisgyermek kiérzi a meséiből, csakúgy, mint pl. Boribon, Kippkopp, Kisvakond és társai esetében is. Vagy ezek is “szakmailag” lesajnált munkák?

  26. Gyakorló édesanyaként szeretnék hozzászólni a vitához. A Bogyó és Babóca 2-2,5 (max. 3.) éves gyerekeknek szól. Lehet a mesét kritizálni, de szerintem inkább a helyén kellene kezelni. 2-2,5 éves gyerekeknek szól. Ez az a korszak, amikor az állatokról szóló történetek fontosak, ez az a korszak, amikor az alapszíneket megtanulják, ez az a korszak, amikor egyszerű mondatokban beszélnek, ez az a korszak, amikor megtanulnak kört, egyenest rajzolni….és folytathatnám a sort. A gyerekek tudják, mi a jó nekik, és a többségüket ez a mese 2-2,5 éves korban megtalálja.

  27. Mi az a szakma? Olvasatomban az, aki az államtól kapja a pénzt, hogy aztán jól kinyilatkoztassa, hogy szerinte mi a jó, és mi nem. Meggyőzésképpen az adófizetők (célközönség) pénzét pályázatok formájában osztogatja, ezzel formál ízlést (piacot)és jól megsértődik, ha mégsem úgy alakul a piac, mint ahogyan azt szépen kigondolta. Amennyiben a kritikus is a piacon mérettetné meg magát, az valódi és elfogadható vélemény lenne. Tehát érték az, amit a szakma annak mond, ugye?
    Kedves Ildikó, fordítva ül a lovon! Személy szerint nagyon örülök, hogy nincs cenzúra, és nem a pártállam mondja meg, hogy mi kerülhet a boltba, onnan meg bízza rám, hogy mit olvasok és mit nem.
    Kemény fricska ám ez a szakmának, “visszanyal a fagyi”, a célközönséget nem hatja meg a szakma vitustánca.

    Jó lenne, ha a szakma megvizsgálná, hogy kikért dolgozik. Ez a tükör bizony két oldalú, és nem csak a társadalmat kellene állandóan szidni, meg áttételesen lehülyézni, hanem egy kicsit átgondolni, hogy akkor ki is hajt fordítva az autópályán.

  28. Sose értettem a Bogyó és Babóca sikerét. Midig minőséget próbáltam csinálni az illusztráció területén, amennyire a lehetőségek, képességeim engedték (határidők, munkakörülmények, díjazás). Nem tudom magam eltartani a munkámból, általában minimálbér alatti díjazások…, ez is hozzátartozik a hazai gyermekkönyvkiadáshoz. Az IBBY díjas Betyárvilágot pedig alig lehet megtalálni a könyvesboltok polcain, ha egyáltalán van belőle néhány példány…
    A fenti kritika szemtelen, és erős vélemény, de végre kritika. A kritikusoknak nem kell hajbókolniuk és udvariasnak lenniük szerintem. Merjék a véleményüket felvállalni, ha jó, ha nem jó.

    1. A piac a legjobb kritikus.

      Réber illusztrációiról az egyik első angol kéttannyelvű osztály diákjai egyöntetűen azt mondták, hogy lehet klasszikus, meg értékes, de utálták gyerekként. A tanárnő meg nézett, hogy de miért? Válogatott osztályról beszélünk. Én például Reich illusztrációit nem bírtam sem gyerekként, sem most. Három gyerekem van, és teljesen más képi világot kedvelnek, ez így van jól.

      Talán azért tart ott a vizuális kultúra, mert még mindig meg akarja mondani az alkotó, hogy mi az és mi vizuális szennyezés? Utáltam, hogy majd minden gyerekkönyvet Reich Károly illusztrált. A szakma meg utálta, hogy majd mindent a Füzesi rajzolt meg. És ki nem szólt bele? A gyerek. 🙁
      Most nagyon jó, hogy nem egy-két illusztrátor van a piacon, hanem nagyon sok. Remélem majd a gyerekek választanak, az enyéim biztosan.

  29. Véleméynem erről az egészről az, hogy a cikk fröcsögő stílusa sérti az emberek szemét. Legyen negatív véleménnyel a hölgy bármiről, de ne úgy tegye hogy közben személyeskedik és abszolút kicsinyes dolgokba köt bele (lásd állandóan vigyorgó figurák).
    Nem tudom hogy vannak e Ildikónak gyermekei és ha igen, akkor hány évesek?! Csak tájékoztatásul közölném hogy ezek a könyvek amiket Bartos Erika ír a 2-3 éves gyermekek korcsoportjához igazodik az illusztrációkkal együtt.
    Mi külföldön élünk és igen is nagyon örülök hogy ráakadtunk Bartos Erika könyveire és kisfiam a videókat is szívesen nézi. Egy 2,5 éves gyermek igen is ezt a színvonalat igényli.
    Az ellenséges hangvételű cikkből kiérződik az irígység és a rosszindulat. A nagy felháborodását abszolűt nem tudom átérezni. Még ha erőszakos, személyiségferdítő vagy nem is tudom miről lenne szó a mesékben akkor azt mondom hogy legyen felháborodva.. Sokkal több olyan mese ömlik a TV-ből amit lehetne ilyen hangvétellel kritizálni. Azok nem zavarnak senkit? Hány erőszakos, lövöldözős mese van??? Az mindegy… inkább mocskoljuk az állandóan vigyorgó Bogyó és Babócát akik tanulságos, midnennapi szituációkat próbálnak egy pár éves gyermeknek felvázolni. Tényleg!
    Ismeretlenül ezúton is szeretném megköszönni Bartos Erikának a munkásságát. Kisfiam nagyon szívesen hallgatja a vidám kis verseit, meséit.
    Az utolsó hozzászólónak azért megjegyezném hogy ennyi erővel bárki lehet kritikus aki nem kedvel valamit. És nem attól lesz valaki jó kritikus mert gusztustalan stílusban mocskol valakit. Itt egyébként sem a kritikusnak kell kedvelnie a 2-3 évesekhez szóló mesekönyvet. A gyerekek választanak, nem a szülők/felnőttek. Sokkal több mindent lehetne Magyarországon kritizálni, ami nem úgy működik ahogy kéne. De a legnagyobb baj az hogy az “emberek nem úgy működnek” ahogy kéne.
    U.i. Csak engem zavar a kommentírásnál a fekete háttér, halvány szürke betűkkel?

    1. Teljesen egyetértek Önnel, így ismeretlenül is. A Bogyó és Babócs, az Anna, Peti Gergő mindennapi olvasmányok nálunk is, a gyerekek imádják.

      A fenti “kritika” szerzőjét pedig csak sajnálni tudom, és nagy valószínűséggel állítom, hogy vagy nincsenek saját gyermekei, vagy pedig valamit nagyon nem értett meg a gyermeklélektanból.

      Hozzáteszem, hogy minden életkornak megvannak a maga megfelelő művei – nem tartom valószínűnek, hogy sersülőkorukban a gyermekeim még ugyanezt fogják olvasni, vagy hogy én leteszem Hawkingot vagy Eco-t azért, hogy Bartos Erikát olvassak fel saját magamnak. De nem is fogom a Solaris-t vetíteni a gyerekeimnek, még az újabb, Clooney-féle változatban sem mostanság. Aki projektálja a saját érzelmeit, félelmeit, elmaradt vágyait a gyerekeibe, az előre megválthatja nekik a jegyet a már nem létező OPNI-ba…

  30. Sajnos a populáritás és az igénytelenség sokszor egybeesik.
    Azért mert egy kisgyerek még néhány primér színt ismer fel, még nem alakult ki a térlátása, és a vizuális információk feldolgozása, keveset tud a világról, attól még miért kell hozzájuk dadogni, gyerekrajzot utánozva előadni valamit, vagy felszínes, mélység nélküli, sematikus világot “teremteni”, kellő rajzi nívó és temperamentum nélkül? Pálfi György leírta.Hm.

    Egy könyvesboltban járva az eladó megemlített egy újra kiadott gyermekkönyvet Kass János rajzaival, elmondta, hogy nem érti ezeket a krikszkrakszokat, miért kell ezt egy gyerekkönyvbe belerakni? Kb. itt tart ma a magyar átlagízlés, meg a Postashop giccses mesekönyveinél.

    1. Ha figyelembe vesszük a gyerekek sajátosságait, és az alapján készítünk, adunk neki valamit, az nem “hozzá dadogás”.
      Nem véletlenül vannak gyermekjátékok életkor alapján meghatározva, hogy kb. melyik életkorban jó, hasznos, illetve még veszélyes nekik (pl. az apró alkatrészek miatt). ugyanez igaz a gyermekkönyvekre is, olyat érdemes nekik adni, amit megértenek, és élvezek, és ami fejleszti őket.

      bár rajzilag szerintem se túl jók a Bartos könyvek, de legalább nem giccsesek, és a történeteikben van valami hétköznapi “velem is megtörténhet”, kb. olyan, mintha a szülő készítette volna őket, és ha így nézem (közösségi élmény a családdal), szerintem hasznos a gyerekeknek. Persze kellenek mellette más könyvek, is de nem hinném, hogy sérülne a gyerekek fejlődése, ha Bartos könyve is van otthon.

  31. Arról is lehetne elmélkedni, miért tart itt nálunk a vizuális kultúra? Miért van, hogy egyesek egy egyetemi docens gondolatait nem értik meg az illusztrációról? Hova vezet, ha a gyerekek nem olvasnak, ha egy általános iskolai rajztanárnak 45 perc áll rendelkezésére rajzoktatásra, vizuális nevelésre, művészettörténeti alapismeretek oktatására? Egy idősebb barátomat idézve egy “elképesztően barbár, tudatlan korosztály van feljövőben, (nekik a könyv egy unalmas semmi)”. Mi lesz itt? Nem inkább nevelni kellene, fejleszteni kellene a gyermekek ízlését, tágítani az érdeklődési körét?
    Már a Bogyó és Babóca könyvek mennyisége elárulja, hogy nem elmélyült alkotómunka van mögötte, hanem sorozatgyártás. Személy szerint engem a régi zánkai nemzetközi gyermekrajzpályázat (Az is hol van már?) katalógusaiban bemutatott gyerekrajzok képi világa messzemenőleg izgalmasabb, gazdagabb, mint a Babóca könyveké. A vizuális információ korában élünk, de úgy látszik a rengeteg konzervélmény, vég nélküli stimuláció, az irdatalan, felszínes,sematikus bemeneti jel, valós élmények és érzelmek hiányában inkább tönkrevágja a kreativitást, fantáziát, pedig már Kokoschka mester megmondta: “A képzelet az, ami egyáltalán fenntartja az életet, máskülönben, mint ami a mai korviszonyokból megítélhető, az emberiség már százszor is tönkrement volna. Ebben a mai korban, ami a legostobább minden korok közül, melyekről a história beszámol, mégiscsak felfoghatná az emberiség, hogy az egyénnek, a tömegnek, a társadalomnak egy kicsit több képzeletre van szüksége. Ha a pszichiáter rátehetné az ujját, ha kitapinthatná, hol és hogyan lehet a képzeletet megerősíteni, elevenebbé tenni, akkor minden jó lenne. Én azonban a képzelőerő híve vagyok, mivel a világot nem Isten teremti meg, nem is a környezet teremti meg, vagy a gazdasági feltételek, hanem puszán és csakis az ember képzelőereje.”
    Tehát, ha valaki alkot, akkor alkosson olyasmit, ami másokat is alkotásra ösztönöz, feltölt, jobbá, bölcsebbé, nyitottabbá és érzékenyebbé tesz, gazdagabbá, élhetőbbé teszi környezetüket.

    1. nem olvasom most el az egész bejegyzésed, mert nincs most időm, de az első mondatodra reagálnék.

      A vizuális kultúránk fejletlenségéhez szerintem nagyban hozzájárul az is, hogy a sok városunk nem túl szép. pl. gyakran rengeteg szürke, vagy csaksárga… betonkocka vesz minket körül …
      gyakran tapasztaltam azt, hogy az emberek félnek a színestől, a színektől ):

    2. Akkor megkérdezném, hogy a Kisvakond, vagy a Rumcájsz, vagy a Kockás fülű nyúl mennyivel bonyolultabb, kidolgozottabb látványvilággal rendelkezik?
      Megkérdezném, hogy miért olyan sikeres a South Park? És felnőtteknek szól! Tehát még igényesebb munkát igényelne. Hogy egy vizuális mocsok? Persze! De megkerülhetetlen.

  32. Kedves Szántói Krisztián! Véleményem szerint zsákutca, ahogy a “magaskultúra” és a “átlagos” kultúra művelői és “fogyasztói” között különbséget tesz. Szerintem a legnehezebb olyan művet létrehozni, amely az “átlag” számára is érthető, élvezetes, de mégis magas színvonalú. Tessék sok ilyet létrehozni, és nem lebecsülni a “fogyasztókat”… Én továbbra is azt gondolom, hogy a gyerekek tudják, mi a jók nekik, hagyjuk meg nekik a választást. A leghálásabb feladat épp ezért (is) gyerekek számára alkotni…

  33. Hát, bevallom férfiasan, nem bírtam végigolvasni ezt a kritikát. Inkább 100 Bogyó és Babóca történet, mint ez a nagyon okoskodni akaró fröcsögő valami… Gondolom, a szerzőnek nincs gyereke, vagy már elfeledkezett arról, hogy milyen is az, vagy Homéroszon nőtt fel szegény. Szerintem a Bogyó és Babóca teljesen rendben van. Mind a történetek, mind a képek. Tessenek kicsit gyerekszemmel nézni a világba! Ha meg nem megy, akkor ne tessenek egy gyerekirodalommal foglalkozó társaság tagjának lenni.

  34. Lenne pár kérdésem Wittmann Ildikóhoz:
    Ha Bartos Erika illusztrációival gondja van, akkor mondjuk a La Linea miért nem zavarja a szemét, esetleg a kockás fülű nyúl?
    Miért baj az, ha egy 1,5-2 éves gyerek is könnyen fel tudja fogni a képek jelentését, és nem rémítik el a képek, mint mondjuk a Wittmann Ildikó által preferált Csodaceruza képei?
    Miért baj az, hogy állandó szereplőkkel próbál meg a gyerekek számára ismeretlen élethelyzeteket szemléletesen megértetni? Így legalább az élethelyzetre koncentrálhat a gyerek, és nem kell újra és újra új szereplőket elraktároznia…
    Miért baj az, hogy a történetek bár bugyutának és rövidnek tűnnek, mégis a 2 éves bölcsis fiamnak pont megfelelőek? Egy ennél bonyolultabb sztorit egyszerűen képtelen felfogni/élvezni/befogadni. Ilyenkor van az, hogy Apa inkább birkózzunk.
    Miért baj az, hogy ha az Anyukájával elmentek a könyvtárba, akkor mindig egy kis BB-vel kezdtek (Bár inkább Anna, Peti, Gergővel), majd jöttek sorba a többi képeskönyvek. Most már ott tartunk, hogy legalább annyira szeret a gyerek könyvtárba járni, mint játszótérre? 2,5 éves múlt nemrég.
    Miért baj az, hogy ha Anya szeretne a falra rajzolni a gyereknek egy ismerős kedvencet “álomörzőnek”, akkor nem kell Michelangelo ügyességével árnyékolni, színt keverni és mindezzel vállalható időn belül el is készül.
    Miért baj az, hogy Bartos Erika könyvei mennyiségben is kielégítik egy ilyen korú gyerek igényeit? Hónapokig készülő illusztrációkkal vajon hogyan lehetne ennyi szituációt eljuttatni a gyerekekhez?
    Miért baj az hogy a 2,5 éves gyerekem magától tudja kiválasztani a A,P,G könyvekből, hogy melyik történetet szeretné aznap este elolvasni? Hja mert az egyszerű figurák az ötletes miniképes tartalomjegyzékben is felismerhetők.
    Van még kérdésem, de most legyen ennyi elég.
    Én azért hálás vagyok, Bartos Erikának, mert ráébresztett, hogy kezdő apukaként a bugyuta, egyszerűcske mesék is kielégít a gyerekem igényét. Olyan mesék, amik a bölcsibe menet a gyerekkel kézen fogva születnek, és amik az én agyamból pattannak ki. És itt nem az a lényeg, hogy mennyire irodalmi kifejezéseket használok, hanem hogy menet közben is követhető sztori kerekedjen, és közben ne gázoljanak el a zebrán. Hja és hogy ne lehajtott fejjel, esetleg a gyerekkel ordítva baktassunk a bölcsibe, mert az a fránya gyerek nem hajlandó normális tempóban közlekedni. Az út a bölcsibe mesélve 15 perc, mese nélkül 40…
    Tessék gondolkodni!
    Fogalmam sincs, hogy Wittmann Ildikónak van-e egyáltalán gyereke.
    Ha van, akkor is csak sajnálni tudom.
    Sajnálni, mert egyértelműen vagy a szakmai féltékenység (ahogy látom Wittmannak is vannak saját kiadványai), vagy a szimplán a feltűnési viszketegség, vagy szimplán csak a 15 perc hírnév (vagy ezek kombinációja) sarkallta ennek a megosztó szennynek az idehányására.

  35. Húúúúúhaaaa! Valaki be mert szólni a nagy magyar Anyának?:):):)
    Aki maciházat épít a gyerekének, közben meg lyukas annak a zoknija, és lehagy néhány fekete pöttyöt Babóca piros hátáról -talán- a karácsonyi mesében…
    Na és persze ettől Wittman Ildikó a sátán, a rossz, szerezzünk gyorsan egy woodoo babát, meg Ildikó hajszálát! Jaj, ne! Vicc ez az egész! Van pár B&B-nk, de szerencsére kinőtt belőle a gyerek:)
    Lantos Istvánnal értek egyet: “Erika több energiát fektethetne az érdemi munkába”
    Nem szól ez másról, adjunk ki minél rövidebb idő alatt minél több könyvet, nincs jelentősége, hogy van-e értéke vagy sem, hiszen a gyerek szereti. És persze a gyerek meg nagyon jól tudja, hogy mi az érték.
    Félreértés ne essék, kell az ilyen is, mert -mint azt sok hozzászóló írja- a képi világa és a nyelvezete egyszerű egy 2-3 éves gyerek számára. De biztosan ilyen dömpingben? A&P&G meg B&B-k, verseskötetek, animációsfilmek, egyéb történetek, huh, már követni nem tudom:):):) Van a gyerekirodalom piacán jelenleg még egy ilyen tömegtermelő írónk?

  36. Kedves Plomm,

    teljesen félreérted a helyzetet 🙂 Nem az történt, hogy valaki “beszólt a nagy magyar anyának”, és most a “nagy magyar anya” becsületét védené itt sok szülő. Az a valaki a magyar szülőknek szólt be, és burkoltan leírta, hogy kérlekszépen ti hülyék vagytok, mert ilyen irodalmilag értéktelen kacatot meséltek a 3 éves gyermekeiteknek, ahelyett, hogy a felsőirodalom remekeit nyomnátok. Tette ezt olyan sértő nyelvezettel, ami nagyon szokatlan egy gyermekirodalomban járatosnak állított valakitől. Tudod, ezek után én nagyon kritikus vagyok a szerző mindenféle állításaival és az általa preferált művekkel, mert nem szeretném, ha a gyerekem eltanulná tőle ezt.

    Véleményem szerint az ilyen cinikus stílus egyszerűen nem való – nemcsak hogy a gyermekirodalomba, de úgy egyébként az emberek közötti kommunikációba sem. Te is láthatod, mekkora felháborodást, sértődést kelt, és ebből milyen egyéb sértő és cinikus megjegyzések fakadnak. Mégha lopott, csalt, hazudott volna Bartos Erika – akkor csak-csak megérteném.

    Irigységből fakadt? Feltűnési vágyból? Vagy csak szimplán túlkapás? Nem tudom.

    1. Van a gyerekirodalom piacán jelenleg még egy ilyen tömegtermelő írónk?—> szerintem ez a lényeg:) Talán a mennyiség a minőség rovására mehet…
      Irigységből fakadt? Feltűnési vágyból? Vagy csak szimplán túlkapás? Nem tudom.
      —> Jó ízlés? 😀
      Jóvanna, csak gonoszkodom:)
      teljesen félreérted a helyzetet—> az is lehet, hogy a magyar szülők értik félre, nem? 🙂
      B.E. a mónikasó írott változata?

  37. Nekünk sok B és B könyvünk van. Örülök, hogy a bölcsis-ovis korosztály világát mutatja meg, konfliktusokat, irigykedést, szülinapozást, betegséget, közös játékot. Ebben élnek a 3-7 éves gyerekek, ezt értik meg, ezen konfliktusok megoldási lehetőségét olvassuk fel a B és B könyvből. Összevesznek és kibékülnek, bajt okoznak és bocsánatot kérnek, majd helyrehozzák. Erkölcsileg nevel. Érzéseket tisztáz. A népmesék nyelvezetét még nem értik meg, és hosszúak is. A Grimm mesék, ha belegondolunk, agresszívak: Piroska és a farkasban megeszi a nagymamát a farkas, majd jön a hős vadász és felvágja a farkas hasát. A Hamupipőkében megalázzák a legkisebb lányt, dolgoztatják, kiközösítik. A Farkas és a kecskékben a farkas megeszi a kecskéket, de sebaj, mert felvágják a hasát és kiugrálnak a kecskék, majd bedobják a kútba a gonosz farkast, hadd fulladjon meg.

    A B és B képei színesek, egyszerűen értelmezhetőek (mind tartalmilag, mind formailag – érzelmeket tükröz a testbeszéd, és nem túl aprólékos az ábrázolás), vidámak. Ha szomorú egy szereplő, mindenki szomorú, ez együttérzést tükröz. Szerintem a B és B pont olyan, amivé ebben a durva, egymás ellen könyöklős és harcoló világban a gyerekeimet nevelni szeretném.
    Amúgy meg ha van még jó gyerekkönyv, szívesen veszem a szerzőt, nem zárkózom el más művektől sem. Boribon, Maszat, Kippkopp. Ezen kívül?

    A filmek is haladnak a korral, a felnőttek se az Elfújta a szél-en bőgnek, és nem (csak) a Tenkes kapitányán izgulnak.

  38. Már csak arra lennék kiváncsi, hogy mit írna SÜSÜ a sárkányról (név választás és egyebek) Makk Marciról, Misi Mókusról (mókus v csiga nem mindegy?), A Futrinka utca lakóiról – ugye emlékszünk pl Tádéra) és még sorolhatnám gyermekkorunk mesehőseinek névválasztását és kinézetét.
    Egyébként ki is ez a Wittman Ildikó?? A Hölgy fő gondja, hogy nem neki jutott eszébe megírni a meséket.
    Szerintem az a jó gyerekmese amit a gyerekek meghalgatnak. Tájékoztatnám a hölgyet , hogy a mese és meseolvasás lényege, hogy a családot (szülőt és gyereket) összehozzák. Nem kell, hogy hatalmas mondanivalója legyen, nem kell az emberiség problémáit megoldania és az sem kell, hogy festmény minőségű képek legyenek benne. A mese legyen mese. Könyörgöm ezek a mesék 2-3 éves picuoknak készültek. Könnyen érthető, és könnyen lerajzólható.
    A 2 és fél éves kislányom is imádja, Reggelente a könyvvel ébreszt éa kéri, hogy meséljem el az egyik történetet. Ha netán elrontanám- mert még látni sem látok az álmosságtól- kijavít. Kívűlről tudja az összeset. Szeritem ez a lényeg. A Bánk Bánt ráér késöbb is olvasgatni.

  39. Azért mert nekem valami nem tetszik még nem kellene azt lehúzni, ez annyira primitív hozzáállás. Nekem semmi bajom a Bogyó és Babócával, a gyerekek is szeretik és úgy látszik ezzel több tízezren vannak még így. Semmivel sem rosszabb, mint a sokszor agresszív és véres Magyar Népmesék vagy a Grimm. Ezeket a kritikákat meg azért nem tudom komolyan venni, mert a fröcsögő stílusból ítélve egyértelmű, hogy anyagi érdekek vagy a szokásos magyar irigység áll a háttérben, amikor más sikeres én meg nem. Szerencsére még mindig nem tartunk ott, hogy a cikkíró mondja meg, hogy milyen mesekönyvet kell venni a gyereknek, így ez csak egy vihar a biliben. Akinek nem tetszik ne nézze, keressen mást és a probléma letudva, felesleges őrjöngeni ezen.

  40. Laikus szülőként szerintem a B.B. könyvek igénytelenek, na nem a szöveg, hanem a képi világ. Egyátalán nem tetszik. Már elsőre sem tetszett, és rühellem a túlhájpolt (sorozatgyártott) “veddmegeztis” tömegtermékeket.
    Ne csodálkozzunk azon, h az emberek nagy része rettenetesen kinéző kínai cuccokban jár. Persze tudom h azt tudja megfizetni, de akkor is borzasztóan néznek ki. Könyvekre visszatérve, százszor inkább veszek egy antikváriumban mesekönyvet, mint pl. az Alexandrában.
    Ettől még nem gondolom azt, h aki ezeket megveszi az rosszat tesz, csak sztem ez a sematikus képi világ nem fejleszti a gyerekem vizualitását.
    De hála istennek van még sok száz szerző, ami viszont nagyon rendben van, és nekem tetszik, és azt nézegetheti a gyerekem.
    Ez a kritika pedig stílusában igénytelen, de tartalmilag helyén van.

    1. Nem igazán értek egyet a kritikussal. Két gyermekem van egy 2 és 4 éves. A gyerekek igen is szeretik, és nem erőszakoltuk rájuk a mesét.Nem nagyon esik szó a mesélőről.Pogány Judit egy fantasztikus egyéniség, egy személyben legalább hat karaktert mesél el.Tehetséges zenészek zenélnek alatta és a gyerekeknek ez számít.Igen azt valljuk mi is, hogy arra kell oda figyelni, hogy ne csak egy fajtát nézzenek(ismerjenek)a gyerekek.Legyen össze hasonlítási alapjuk.Bartos Erikát lehet bántani, de ki és milyet is csinált rajta kívül ami sikeres lett? Olyat ami nem Hollywoodból jött, nem éves szinten több százezer dollárét dolgozó grafikus csapat rajzolta hónapokon keresztül,mérge drága gépeken, és még egyszer ennyibe kerülő szoftverekkel.
      Mellesleg ami a tengeren túlról érkezik maszlag az jobb?
      A játszótéren gyerekek egymást verik botokkal mert az a lézer kütyüjük amivel a másikat meg kell semmisíteni.Ez jobb?Viszont már volt olyan amit a nagyobb gyermekem nagyon ügyesen be illesztet a hétköznapjaiba a meséből.Legyenek szívesek ne a Vendelre gondoljanak, és megjegyezném Bartos Erika írta a történetet.
      “Nem vagyok egy sokat olvasott ember nem ismerem a kritikust csak ezt a cikkét olvastam és elnézést kérek tőle ha nem olyat mondok ami fedi a valóságot.”
      Hány darab könyvet adott ki ami a tévéképernyőjén megjelent,sikeres lett és tehetséges emberek adták a nevüket?Világ szerte nagyon kevés az a tehetsége alkotó ember aki saját vagyonából egyedül szakmai képviselő nélkül elért bármilyen sikert az életben.

      üdv. :J.József

  41. A kisfiam imadja Bogyot es Babocat.
    En nem szeretem, de o sokat tanult belole. A Baratsag, a Szivarvany, a Bogyo es Baboca zenel, a Hoember kedves es tanulsagos tortenetek. Van par borzaszto is, elismerem, de azt nem kell megvenni.

    Bogyo egy eszkoz arra, hogy a kisfiam megszeresse a konyveket.

    Szalljanak le Bogyorol, sok oromet okozott a kisfiamnak!

  42. Felháborított, mikor elöször olvastam a kritikát. Alapból sem rajongok a kritikákért, mert úgy gondolom, mindegyik szubjektív véleményen alapul, és nem hoz létre semmi önállót. (Ez az én szubjektív meglátásom.)
    Az írásnak annyiban igazat adok, hogy a könyvek grafikája éri el a Füzesi Zsuzsa szintet, nade melyik gyerekkönyv éri el? A kritika rendben lenne talán, ha nem lenne ennyire személyeskedö, és a hangvétele nem lenne ennyire sértö, nem ez egy kritika célja, nem?
    Az unokahúgom nagyon szereti a köynveket, a történetek lehet nem mindig logikusak, de öszintén azt gondolom, még mindig jobb, hogy a gyerekek ilyet nézegetnek (persze sok más könyv mellett!!), mintha Hello Kitty és társai, vagy Barbie kalandjairól olvasnának. Ez legalább magyar, és az alapötlet is eredeti. Az pedig, hogy a kiadók, a könyvesboltok milyen eladási taktikát választanak, nem az írónö hibája. Az emberek azt veszik, arról beszélnek, amiröl mindenki. Ugyanúgy, ahogy elterjed a szülök között egy megbízható babakocsi híre, elterjed egy jó tapasztalat a könyvekröl is. Akinek meg nem tetszik, az majd megvesz mást.

  43. Nemetorszagban elünk, kisfiam 3 eves es ketnyelvükent nö fel. Nalunk 2 eve tart a BE-laz. Minden könyvet szeretjük. En is! Erdekes, hogy a “kritikus” nem veszi eszre benne a humort. A kisfiam sokszor nevet-igen, mert az ö szintjen humoros. Ahogy ennek lennie kell!!! En azert szeretem, mert olyan jo a gyerekek szemevel latni a vilagot, ketten üldögelünk a kisfiammal es van egy pozitiv közös elmenyünk. Sokszor kutatunk a ferjemmel könyvesboltokban hasonlo, nemet nyelvü kiadvanyok utan, de NINCSENEK ilyen beket sugarzo, megis sok informaciot közlö könyvek a piacon. Az itteni oviban a gyerekek pl.Bob,der Baumeistert olvasnak/neznek, amit neha megnezek a kisfaimmal en is. Sokkal bugyutabb, felületesebb törtenetek es semmifele erteket nem közvetitenek. De megvettük könyvben, mert legalabb van benne egy kis fantazia. A gyerekem szokincse nagyon jo es sokszor eszreveszem, hogy a meseböl ismert fordulatot jatek közben, teljesen mas szituacioban hibatlanul hasznalja. Egy-ket törtenetben feltünt a szoismetles, vagy egyeb nyelvtani hiba. Ezt igen könnyen lehetne korrigalni, amit esetleg egy lektor is megtehetne. Megertem, ha egy profi grafikus nincs megelegedve a latvannyal. De higgye el, az egeszen kicsiknek nagyon jo, hogy a rajzok inkabb informativak,mint tökeletes müveszi alkotasok. Amikor a gyerek keri, hogy rajzoljak egy tüzoltoautot, az ismertetöjegyekre koncentralok, nem a feny-arnyek-hatasokra! Szamomra a törtenetekböl egy olyan csalad kepe bontakozik ki, akik nem probalnak meg tökeletesek lenni, de figyelnek egymasra es szeretik egymast. Ezt a kisgyerekek is erzik. Ez a legfontosabb mondanivaloja APG es B&B törteneteinek. Megvan a Zakatolo is, megmondom, en nagyon meglepödtem BE tehetsegen a költeszet teren. Nagyon fontos, hogy ezt a korosztalyt a mai korba illö törtenetekkel, megis örök ertekeket közvetitve szolitja meg. Köszönet erte.

  44. Nem tudom, miért gyűlöli Wittmann Ildikó ezt a gyerekmesét, de nem is érdekel. Amit ír, nem kritika, hanem fröcsögő, gyűlölettel teli lejárató kampány. Mint ilyen nem érdemes arra sem, hogy elolvassuk, viszont kritizáljuk.
    Amíg korrekt, a másikat tisztelő kritikát nem tud írni, addig azt hiszem, hogy próbálkoznia kellene vele. Ez nem Bartos Erikát járatja le.
    Tiszteljen meg vele, hogy nem bunkóz le engem, és annyi magyar családot! Olyan ember írása ez a kritika, aki nem ismeri a gyerekeket, nem ismeri a pedagógiát, és ezek szerint kultúráltan nem képes megfogalmazni egy kritikát
    Kedves Wittmann Ildikó! Legalább jól esett? Elégedetten hátradőlt, mondván, na jól összecsuláztam más alkotását? Én erre nem lennék büszke, de nem vagyunk egyformák.
    Tisztelet Bartos Erikának, Berg Juditnak, és mindazoknak, akik mesét adnak gyermekeink kezébe. És ez a tisztelet még akkor is megilleti őket, ha egyeseknek nem tetszenek ezek a mesék.

  45. “Kedves” Ildikó!

    Mielőtt megkísérli az irodalmi kritikát , tán kis háttéranyagot kellene gyűjtögetni…. például ha fogalma sincs olyan alapvetésekről, hogy mi kell és mi lehet jó adott korosztálynak, tudnék ajánlani néhány könyvet, csak a legjobbaktól (Raschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Popper,Péter vagy Kádár Annamária művei) (akik szerint kifejezetten jók Bartos Erika meséi, ezt meg is indokolják persze és Észérvekkel… khm. Azt javaslom a továbbiakban zárt ajtók mögött,- és kikapcsolt elektromos gépek mellett 🙂 – fröcsögjön, ha fröcsöghetnékje van, mert így csak magát járatja le!

  46. Bogyo es Baboca,
    en is meg akartam venni az unokaimnak, akik kulfoldon elnek — de miutan beleneztem; letettem. Ki van zarva, hogy ez az unokaimat 3 pecnel tovabb lekosse; sem a tartalom, sem az illusztracio – gondoltam. A kritika hangneme lehet, hogy tulon tul eros volt, de elvegre ez itt most egy blog, es nem hivatalos ujsag. Egyebkent sem szerencses egy kritikat a “hangneme” miatt kritizalni, csak a mondottakra kellene reagalni. En inkabb a ketsegbeesest ereztem ki belole, hogy, hogy fogunk olvaso ifjusagot nevelni.

Vélemény, hozzászólás?