Iskolák Versenyek

Bálint Ágnes olvasási verseny

Az adonyi általános iskolában az idei tanévben is megrendezték a kistérségi Bálint Ágnes olvasási versenyt. Iskolánkból három csapat jutott be a döntőbe: Kis zöld békák (2.b), Böbe baba (3.b) és Egerentyűkék és barátai (4.b). Erre a versenyre az egész évben készültek a gyerekek, el kellett olvasniuk fejezetenként Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? című közismert regényét. Nagyon sok-sok érdekes feladaton keresztül bepillantást nyerhettek a Futrinka utca lakóinak életébe és megismerkedhettek Cicamicával, Böbe babával, Morzsa kutyával és sok más érdekes szereplővel. Kis csapatunk április 25-én indult el a kisbusszal Adonyba, nagy várakozással és izgalommal érkeztünk meg. A versenyt az adonyi iskola pedagógusai remekül szervezték meg, tanulóink nagyon élvezték az ott töltött időt. Míg a zsűri tanácskozott, addig a gyerekek megnézhettek Óz a nagy varázsló című mesejátékból egy részletet, az adonyi művészeti iskola tanulóinak előadásában. Különlegessége volt a versenynek, hogy a zsűri tagjai között láthattuk az írónő lányait, Németh Ágnest és Németh Annát. Szép eredményeket hoztunk, méltán lehetünk büszkék tanítványainkra. 18 csapat mérte össze tudását, a harmadik helyezést a 4.b osztályos tanulók hozták el (Szabó Ábel, Gál Fanni, Nagy Emese, Nagy János). Előzetes feladat volt Böbe babát, a történet egyik főszereplőjét elkészíteni egyéni elképzelés alapján. Külön dicsőségeknek számított, hogy a 3.b osztályosok (László Sára, Kovács Amanda, Baráti Dániel, Deák Attila) és a 4.b osztály rongybabáját az írónő lányai kiválasztották, és a vecsési Bálint Ágnes Emlékházba kerülnek kiállításra. A 2.b osztályosok (Ludman Máté, Vesztergom Lóránd, Deák Adrienn, Vincze Blanka) is nagyon ügyesek voltak, kitartóan és nagy lelkesedéssel birkóztak meg a feladatokkal. Minden résztvevőnek gratulálunk. Köszönet a felkészítésben részt vevő pedagógusoknak Fürediné Kolláth Éva, Kürtösiné Fáczán Andrea és Vigh Zsuzsanna tanító néniknek.

Forrás: Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Rácalmás

Vélemény, hozzászólás?

Powered by: Wordpress