Évfordulók Ki kicsoda? Klasszikusok

Áprily Lajos

Áprily Lajos (Jékely Lajos) Brassóban született 1887. november 14-én.Elemi iskoláit Parajdon végezte, középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte, tizenkét éves korában, 1899-ben családjával Kolozsvárra került.1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerez magyar-német szakos képesítést. Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lesz tanár.Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba ment, ahol a francia nyelv tanításához is diplomát szerzett. 1924-ben elfogadta Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családostul Kolozsvárra költözött, s a református kollégiumban tanította a magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lett.

1964-ben több mint fél évszázados műfordítói munkásságából válogatott (Az aranyszarvas), nem sokkal ezután új verseit gyűjtötte össze (Jelentés a völgyből, 1965), és még ebben az évben közreadta állattörténeteit az ifjúság számára (Fecskék, őzek, farkasok).
(Forrás: Wikipédia)

Ezt követte Fegyvertelen vadász című kötete, majd költeményeinek eddig legteljesebb válogatása, A kor falára (1967).

A Fegyvertelen vadász Würtz Ádám illusztrációival jelent meg, a kiadó így ajánlotta a kötetet: Áprily Lajos népszerű költészetéből kínál ízelítőt ez a válogatás gyerekolvasóknak. Nem gyermekeknek írt versek ezek, de bennük a költői élmény emberi általánossága s ugyanakkor megragadó, sugallatos megfogalmazása mindenkihez szóló költészetet teremt. A tavasz nyílása, az ősz közeledése, az éjszakai zápor, a madarak tarka villódzása, a havasok kéklő köde, a családi élet melegsége – mindnyájunk közös élménye ezekről a közös, gyereket és felnőttet egyaránt megérintő érzésekről. Áprily Lajos kivételes költői mélységgel és tisztasággal vall olyan lehiggadt, gyönyörködtető formaművészettel, amely a klasszikusok nemes egyszerűségét juttatja eszünkbe.

Vélemény, hozzászólás?

Powered by: Wordpress