Könyvesboltok

Könyvesbolt Marosvásárhelyen – gyerekeknek is

Gutenberg neve készteti megállásra ezentúl a Bernády városának főterén sétáló könyvbarátokat. A könyvnyomtatás atyjának nevét viselő könyvkereskedés a napokban nyílt meg Marosvásárhely belvárosában, a Rózsák tere 56. szám alatt. Tőzsér Lászlóval, a könyvek új otthonának igazgatójával Nagy Székely Ildikó beszélgetett.

– A vásárhelyi könyvüzlet tulajdonképpen a második a sorban, 2011-ben a csíkszeredai sétálóutca egyik tágas, világos üzlethelyiségére került fel először a Gutenberg könyvesbolt cégér. Úgy érzem, ezzel a könyvüzlettel sikerült végre megteremteni azt a teret, amely méltó a sok ezer, gondosan kiválasztott könyv hatalmas eszmei értékéhez és a könyvek iránt érdeklődők fogadásához. Utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy mertük követni az álmainkat, és szakítottunk a szerencsétlenül megcsontosodott erdélyi könyvesboltképpel: a könyvüzletet úgy rendeztük be, hogy funkcionális, letisztult, de nagyon barátságos, sőt család- és gyermekbarát tér fogadja az ide betérőket. A csíkszeredai könyvesboltról azt mondják, hogy a könyvek mellett felkínálja azt a nyugodt félórát is, amely alatt a látogató belelapozhat néhány szép kötetbe, kedvére elmerülhet néhány könyvújdonságban. A marosvásárhelyi könyvesbolttal is ezt a koncepciót kívánjuk követni.

Bővebben

Vélemény, hozzászólás?

Powered by: Wordpress