A Médiaunió Alapítvány pénteken, szeptember 30-án „Mesélj Mindennap!” címmel indította el az ország egyik legnagyobb társadalmi célú kampányát.

Az idei kezdeményezés nemcsak a gyerekek kompetenciafejlesztéséről, a szülő-gyerek kapcsolat fontosságáról szól, hanem rámutat arra is, hogy a mese útravaló, a jövő társadalmát neveli, s így meghatározó szerepe van az egész társadalom jövőjének szempontjából is.

 

A „Mesélj mindennap!” kampány nyitó rendezvényén a Médiaunió Alapítvány kuratóriuma nevében Schmidt Mária és Novák Péter, mellett dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus és Kecskés Karina színművésznő is a mesélés fontosságát hangsúlyozta.

Závecz Tibor, az Ipsos Zrt. véleménykutatási igazgatója az ötszáz fő részvételével zajlott kutatás eredményeit is ismertette, melyből kitűnik, hogy azokban a családokban, ahol 3 év alatti gyerek él, a szülők mindössze 46%-a mesél mindennap, a 4 és 8 év közötti gyerekek családjában pedig még ritkább a napi mese (31%), ennek pedig hosszú távon komoly, negatív társadalmi hatásai lehetnek.

A Tranzit Art Café-ban megrendezett eseményen a főtámogató Sió-Eckes Kft. marketingigazgatója, Aniot Dávid arról beszélt, hogy a vállalat miért tartotta fontosnak csatlakozni a kampányhoz, valamint beszámolt a Sió új meglepetéséről, az üdítős dobozokon található mesékről is.

Az rendezvényen bemutatták a Mesélj mindennap! kampányfilmjét is, mely a www.meseljmindennap.huhonlapon és a Facebookon is megtekinthető.

A kampány indulása nem véletlenül került szeptember 30-ára, hiszen ez a nap Benedek Elek születésének évfordulója. A jeles nap alkalmából a Mesélj mindennap! kezdeményezéshez kapcsolódóan a Médiaunió Alapítvány „A magyar mese órája” nevű akciót is meghirdette, melynek keretében az ország óvodáiban délután egy órakor ugyanazt a mesét olvasták fel az óvónők. A kezdeményezéshez a bölcsődék mellett számos híresség is csatlakozott: Geszti Péter, Nagy Feró; D. Tóth Kriszta, Azurák Csaba, Kálmán Olga, Székhelyi József és Szerednyey Béla fővárosi és vidéki óvodákban meséltek a kicsiknek.