Mesemondók

Berecz András

Az emberek – gyerekek és felnőttek egyaránt – nagyon szeretik a mesét, eljött az ideje ennek a műfajnak. “A mese terjeszkedik, és csuda helyekre beférkőzik: templomba, börtönbe, iskolába, fesztiválokra és nyugdíjasklubokba.”
A kérdésre, hogy mit jelent ma mesemondónak lenni, Berecz András azt felelte: szaladgálást, mert új közönségért utazik a világban mindenfelé, ami neki is örömet szerez, és a hallgatóinak is.
A mesemondóarról is szólt, hogy mindig “a száján van” 10-15 legkedvesebb meséje, és ezek folyamatosan cserélődnek. “Vannak közöttük olyanok is, amelyek, mióta az eszemet tudom, jönnek velem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a közönségtől függ, milyen mesét ad elő.
Mesélni, mélységeket felmutatni zárt térben lehet igazán, ahol nyugodtan csöndet lehet tartani. A mesemondónak csak a szavai vannak, amelyekkel hatni tud a közönségére, semmilyen más eszköze nincsen – mondta.
Repertoárját részben tudatosan, részben észrevétlenül bővíti, olvas, gyűjt, hall új meséket. A gyűjtésről – amelyet élete legszebb részének nevezett – elmondta, hogy keres egy “jól beszélő” öreget, aki megismerteti vele a régi történeteket. Elsősorban magyar mesékkel foglalkozik, de hallott mesét Torontóban, és könyvtári kutatásai során gyűjtött kazah, kirgiz és tatár népmeséket is.
A művész, aki a katonaság alatt huszonévesen “a színpadon találta magát”, kínai, román és ír meséket is mond. Rendszeresen jár Észtországba, és az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Tallinnban három napon át népszerűsíti majd a magyar mesemondást.
Jelenleg egy kiadványon dolgozik Hazakísérlek címmel. A lemezen 1907 és 1911 között gyűjtött és fonográfhengereken rögzített gyergyói székely népdalok szerepelnek majd, az albumot az 1890-as évekből származó fotók illusztrálják. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Powered by: Wordpress