„Szívesen megyünk oda, ahol szeretnek minket” – interjú Nyulas Ágnessel, a Cerkabella Kiadó vezetőjével.
Nem vágynak reflektorfényre, hisznek a személyes kapcsolatok erejében, és csendben teszik a dolgukat. A szerénység mögött azonban egyre hangosabb sikereket látunk, a gyerekkönyvekkel foglalkozó Cerkabella Kiadó remek évet zárt 2011-ben. Erről, és még sok minden másról is beszélgettünk Nyulas Ágnessel.
Lezárult egy újabb év, készítenek ilyenkor bármiféle számvetést?
A Kishercegtől tudhatjuk, hogy nem kell mindig számokat mondani, mert nem mindent ez határoz meg, éppen ezért mi sem szoktunk számolni, és nem gyártunk statisztikát sem. Mindig vannak a fejünkben címek, amiket tervezünk megjelentetni, de az nincs előírva, hogy ezekből pontosan hányat kell megvalósítanunk az adott időszakban.
A könyvpiacon való megmaradás ettől függetlenül továbbra sem tűnik egyszerű feladatnak, ebben hozott valamilyen változást a 2011-es év?
Se könnyebb, se nehezebb nem lett, ugyanazokkal a kihívásokkal kell megbirkóznunk. Kisebb kiadóként továbbra sem könnyű odakerülni a nagyobb boltok polcaira, de azért látok pozitív változásokat is. Az utóbbi időben rábukkantunk több olyan kisebb könyvesboltra, ahol nagyon alaposan válogatják a kínálatot, ráadásul ismerik, és szeretik is a könyveinket. Ilyen hely a Két Egér, a Ráday utcában, vagy például Biatorbágyon a Kisgombos. Nem véletlen, hogy a különböző rendezvényeinket, könyvbemutatóinkat is igyekszünk náluk tartani.
Mit lehet tudni arról a kezdeményezésről, ami a Gyerekkönyvkiadók Egyesülése néven fut, és amelynek a Cerkabella is tagja?
Csak jót mondhatok róla, szépen fejlődik ez a csoportosulás, aminek köszönhetően mi is sokkal jobban megismerjük egymást a többi kiadóval, egy remek közösség van kialakulóban. Ez pedig hosszabb távon mindenképpen megkönnyíti a dolgunkat, és hatékonyabbá teszi a munkát.
Egyre több helyre „visznek” könyvbemutatókat is, ez is a hatékonyság növekedését jelzi?
Így van, igyekszünk sokfelé megmutatni magunkat. Január elején Biatorbágyra vittük el a Sári és nemszemétkét, februárban pedig Kolozsváron lesz Máté Angival egy könyvbemutatónk, de nem rég Debrecenben is jártunk. Bővül tehát ez a kör is, de fontosnak tartom elmondani, hogy – ahogy a kötetek számában – itt sincs tudatos stratégia, inkább spontán módon építkezünk. Ha látjuk, hogy valahol népszerű egy könyvünk, oda szívesen elmegyünk, most például Sopronban nyílt egy bolt, ahonnan már érdeklődtek felőlünk.
A könyvbemutatók mellett említett az imént más rendezvényeket is, ez mit jelent pontosan?
Ezek is a könyveinkhez kapcsolódnak alapvetően. A Sári és nemszemétke például egy igazi környezettudatos oktatómese, a könyv illusztrátora, Kismarty Lechner Zita pedig a Cellux-csoport tagja, így az ő segítségével a bemutatót összekötöttük egy workshoppal, ahol a gyerekek szemétből csináltak magunknak különböző ötletes játékokat.
Az Elfelejtett lények boltjának bemutatója szintén egy hasonlóan összetett program volt: a Központi Szabó Ervin Könyvtárban megnyitottuk az illusztrációkból készült kiállítást, volt felolvasás, és Harcsa Veronika is előadott néhány dalt a Lámpafény című lemezéről.
És milyen élmény volt egy igazi művészpiacon, a WAMP-on megjelenni?
Szeretünk ott lenni. A WAMP egy nagyon sajátos közeg, és úgy gondolom, hogy egyfajta piaci rés volt számunkra, amelyet be tudtunk tölteni. A sikerünknek talán az a magyarázata, hogy a könyveink kellően modernek, az illusztrátoraink pedig megfelelnek a vásár trendjeinek. Emellett az is tény, hogy a WAMP-on kevesebben jelennek meg könyvvel, mint mondjuk a Könyvhéten, így nagyobb figyelmet is kapunk.
Az eddigiek alapján az a benyomásom, hogy egyre szélesebb rétegnek cseng ismerősen a Cerkabella név…
Valószínűleg helyes az észrevétel. Kellett egy kis idő hozzá, de most már talán mondhatom, hogy kialakulóban van egy bizonyos törzsközönség, akiknek célzottan a mi könyveink kellenek. Egyre többször tapasztalom például azt, hogy egy-egy sorozatunk újabb darabja iránt érdeklődnek nálunk. Egyébként a könyvpiacon viszonylag ritka, hogy kiadó szerint keressenek az olvasók, de ebből a szempontból a gyerekeknek szóló művek kicsit speciálisabb helyzetben vannak, itt kialakulhat a már említett kötődés.
Mondjon pár szót a tavalyi könyveikről: kezdjük az Elfelejtett lények boltjával!
Az Elfelejtett lények boltjával kapcsolatban új élmény volt számunkra, hogy már az első hónapokban elkapkodták a polcokról, de még utána sem szűnt meg az érdeklődés, rengetegen próbáltak kétségbeesetten hozzájutni valahogy. Másrészt mivel egy antológiáról van szó, rengeteg író és illusztrátor munkáját kellett összehangolnunk, ami nagy kihívást jelentett.
Sári és Nemszemétke?
Itt a kuriózum-jelleget emelném ki, és ez igaz mind a témára, mind az illusztráció technikájára. Mandl Péter egy szokatlan dologgal, az újrahasznosítással foglalkozott mese formájában, Kismarty-Lechner Zita pedig a színes fotó kollázstechnikát alkalmazta, amely nagyon modernné tette a képi világot.
Ez egy susogó levél?
Azt hiszem, most ez a kedvencem, de talán csak azért, mert ez a legfrissebb. Gyönyörű lett a könyv, tényleg olyan, mint egy porcelán. Kortól függetlenül tudom ajánlani mindenkinek!
Végül tekintsünk kicsit a jövőbe is, milyen konkrét terveitek vannak 2012-re?
Készülünk sok mindennel, de azt szeretném, ha ezeknek egy jó része meglepetés maradna. Hamarosan jön a Könyvfesztivál, ami nagyon fontos lesz számunkra, mivel idén két finn írónk lesz a díszvendégek között, ezért most főleg rájuk koncentrálunk. Timo Parvela trilógiájának az utolsó kötete fog megjelenni, Szerencsekerék címmel. Seita Parkkolának pedig az első magyar nyelvű könyve lesz majd olvasható, ami egy ifjúsági regény, a Vihar.
Ha jövő ilyenkor beszélgetnénk, mivel lenne elégedett?
Nincsen különösebb vágyam, de annak mindenképpen örülnék, ha elkészülne néhány olyan nagyszabású könyvünk, mint az Elfelejtett lények boltja volt.