Események Programok

Márciusi gyerekprogramok az Átrium Film-Színházban

      

  BIG BAND MESÉK GYEREKEKNEK 

(Zenei ismeretterjesztő sorozat a Budapest Jazz Orchestrával)

BigBand_mesek

Időpont: 2014. március 9. vasárnap 11.00

A Budapest Jazz Orchestra hosszú idő után ismét gyermekeknek szóló, több állomásos zenés koncertsorozatot tervez. A big band felállás lehetőségeiből adódóan a zenekar rendkívül sokszínű zenei anyagot tud a gyerekek elé tárni. A gyerekek megismerkedhetnek az egyes hangszercsoportok jellegzetességeivel, miközben észrevétlenül egy időutazáson vesznek részt, a big band irodalom legszebb művei által. A koncert narrátora Náray Erika színésznő – énekesnő, aki számos mesefigura hangját kölcsönözte, mi több, számos rajzfilmslágert énekel. A legtöbb Walt Disney meséből ismerhetjük, többek között ő kölcsönözte a népszerű Verdák című animációs film Sally-jének hangját. A gyerekek egyik kedvenc mesefilmjében, a Micimackóban is szinkronizál. Humorával és kedvességével minden gyereket levesz a lábáról, és mivel maga is édesanya, kiválóan kommunikál a gyerekekkel. Ő kalauzolja végig a koncertre látogatókat ezen az egyedülálló zenei kiránduláson.

Az interaktív, látványos előadást a 3-14 éves korúak számára ajánljuk elsősorban, ugyanakkor minden korosztály számára élvezhetővé varázsoljuk a koncertet.

 MIKROKOZMOSZ I. – A „bogaras” Bartók – interaktív zongorakoncert

Mikrokozmosz

(A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Átrium Film-Színház közös előadása.)

 Időpont: 2014. március 30. vasárnap 11.00

Zongorázik és a műsort vezeti: Fülei Balázs – zongoraművész
Közreműködik:
Láng Annamária – színművész
VJ:
Sztojánovits Andrea
Rendező:
Magács László

Az elhangzó zongoradarabok:

Az éjszaka zenéje (Szabadban II.)
Hajnal (10 könnyű zongoradarab)
Mese a kis légyről (Mikrokozmosz VI.)
Zsongás (Mikrokozmosz II.)
Kis másod- és nagy hetedhangközök (Mikrokozmosz VI.)
Dallam ködgomolyagban (Mikrokozmosz IV.)
Róka-dal (Mikrokozmosz III.)
Lassú vergődés (10 könnyű zongoradarab)
Hajsza (Szabadban II.)

Bartók Béla világa interaktív zongorakoncertben 8-14 éves gyerekeknek

Jegyfoglalás: szervezes@atriumfilmszinhaz.hu

Internetes jegyvásárlás: www.atriumfilmszinhaz.jegy.hu

Helyszínen: hétköznap 10.00-20.00-ig vagy az előadás első szünetének végéig, hétvégén délelőtti előadások esetén egy órával az előadás kezdése előtt, délutáni előadás esetén 14.00-tól. Ha hétvégén nincs előadás, a jegypénztár zárva tart. Telefonszám: +36 1 317 9338 vagy +36 1 318 9844

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Átrium Film-Színház 

1024 Budapest, Margit krt. 55.

www.atriumfilmszinhaz.hu

Comments are closed.

Powered by: Wordpress