Mesemondók

Bukovinai székely mesemondó Kakasdról

sebestyen

Sebestyén István mesemondó, népművész így mutatkozik be honlapja közönségének: „Bukovinai székely szülők tizedik gyermekeként születtem az 1900-as esztendőkben. A 60-as 70-es években végeztem az iskoláimat Kakasdon. Ebből is láthatják hogy elmúlottam tizennyolc esztendős. Családi tűzhely melegénél tanulhattam szüleimtől a székely tréfákat, ősi népdalainkat. Ők a helyi hagyományőrző egyesületnek alapító tagjai voltak. Engem mindig fűtött a vágy hogy a hagyományőrzés terén maradandót alkossak. Kezdetben csak versenyekre jártam (Országos 1. díj, Országos nagydíj, Kiemelt nívódíj, és kétszeres Kárpát-medencei Vass Lajos Nagydíj). Az utóbbi években önálló előadó esteken népmesék-népdalok javából tartok előadásokat.

A székelyek Mária Terézia idején kényszerültek elhagyni szülőföldjüket, miután lázadásukat az erőszakos határőrség-szervezés ellen vérbe fojtották az osztrákok. Akkoriban előbb Moldvába majd Bukovinába menekültek, ahol öt falut alapítottak. Az Al-Duna mellé jó kétszáz évvel később telepítette őket a magyar állam. Véglegesen 1940-ben kaptak magyarországi lakhelyet. Alig melegedtek meg Bácskában, máris megint menni kellett a háború elől: a Dunántúl küldték őket tovább. Keserves volt elhagyni a javaikat, de nehéz szívvel foglalták el a kitelepített németek, horvátok házait is. A beszolgáltatások, a parasztság politikailag nehéz helyzete keretezte a költözés, letelepedés nehéz éveit.

A hit, az emberi tartás, a hagyomány tisztelete, az éneklés, a tréfák, a jellegzetes, öniróniára hajló székely humor, az élet szeretete és az összetartozás átsegítették őket a gyötrelmes éveken. A Székelyföldről megőrzött dallamkincs mellett a táncukat, meséiket, legendáikat is megőrizték, gyarapították, s a viselet, a hímzés is megmaradt. Sebestyén István maga is székely viseletben szokott mutatkozni előadásain, a róla készült fotók hátterében hímzett párnák, terítők, falusi házak enteriőrjei mutatják, hogy nem veszett el Kakasdon a hagyomány.

A bukovinai székelymesemondó, népművész – aki egyébként 1955-ben született –  első látványos „ szakmai” sikerét 1999-ben aratta Sombereken, ahol első lett a Bukovinai székelyek mesemondó versenyén. Az első győzelmet továbbiak követték: 2002-ben Kiemelt nívódíjat kapott a Bonyhádi Népzenei Találkozón. Ugyanebben az évben a Kárpát-medencei Nagydíj Vass Lajos Népzenei Versenyen nyert első díjat, két év  múlva újra kikivívta ezutóbbi elismerést.  Népdalénekesként 2005-ben újabb trófeát vihetett haza, Kakasdra: az  Országos Bukovinai Népdaléneklési Nagydíját nyerte el Érden. Hagyományőrző tevékenységéért 2006-ban Sebestyén Ádám díjat kapott, 2009-ben pedig. Erdélyi Vándordíjat.

Az első jelentős publikációja és a kiadványhoz mellékletként készült CD felvétele a 2005-ben megjelent Tündér Erzsébet című bukovinai székely meséket tartalmazó válogatás, melyben Sebestyén István négy mesével szerepel.

2006-ban a Rézbong Kiadó támogatásával önálló albuma jelent meg Tréfás székelyfonó címmel. Ugyanez év decemberére elkészült a Serkenj, lelkem! Című második önálló lemez, amelyen a téli ünnepkörhöz tartozó székely népszokásokat mutatja be. A zenetudományi Intézet archívumában őriznek egy felvételt, amelyen az andrásfalvi betlehemes játékban Sebestyén István édesanyja alakítja Máriát, a székely mesemondó pedig tíz esztendősen énekel, mint angyal. A népszokásokat az albumon legendamesék keretezik.

A szegény ember bőrpuskája – amely 2008-ban jelent meg – pajzán székely meséskönyv felnőtteknek Bizony nem kevés munka lehet abban, hogy az írott szöveg ily elevenen, szépen, székelyesen szólal meg. Kötetben olyan mesék szerepelnek, mint  A csorba leán, az Aranyfészek, aranymadár  vagy A megpenitenciázott leány című, de még Noé apánkról, meg a tánc s a pipázás eredetéről is akad székely mese Sebestyén István repertoárjában. A kötethez CD melléklet is tartozik, amelyen Sebestyén István megidézi milyen hangulat lehetett  a székely fonóban, meddig mehetett a móka, és hol  inti mértékletességre még a tréfamondó is a legényeket, leányokat.  A szegény ember bőrpuskája meghozta az országos ismertséget Sebestyén Istvánnak, második kiadás is készült belőle. Az elmúlt években minden fontosabb tévécsatornán és a vezető lapokban is írtak előadásairól, munkásságáról, vagy legalább arról a nevezetes bőrpuskától, amelytől a medve igen megijedt a mesében.

Sebestyén István cipőkésztőnek tanult, a Salamander gyárban dolgozott Bonyhádon 1999-ig. Az első jelentős elismerést követően azonban úgy döntött a mesemondásnak, az éneklésnek és a kutatásnak és persze a versenyeknek szenteli az életét. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtött az öt bukovinai falu népmesei, népzenei kincseiből, szokásaiból. A Zeneakadémián kurzust tartott a bukovinai székelyek meséiből, népdalaiból.  Rendszeresen készít föl gyerekeket mesemondó versenyekre, és gyakran hívják a az országos és Kárpát-medencei mesemondó versenyek zsűrijébe is.

Sebestyén István történetéhez az is hozzátartozik, hogy egy fiatal váci tanár, Kovács Gergely, megismerve azt a gazdag kultúrkincset, amelyet Sebestyén István átad az előadásain, áldozatos módon támogatni kezdte, nélküle az önálló albumok aligha jelenhettek volna meg.

Sebestyén Istvánnak http://www.folkinfo.hu/sebestyen/index.htm címen saját, rendszeresen frissülő honlapja van.

Amerre szeretik a néphagyományt, mindenfelé lehet vele találkozni idehaza igényesebb fesztiválokon is, de Erdélyben is, Lengyelországban, sőt Németországban is szívesen látott vendég. Hiszen ritka kincs az ma már, ha valaki nem zeneiskolában tanult népzenét, népdalt, hanem még az eleven hagyományból, a családi ünnepek világából érkezik. Ritka kincs az a nyelv is, amelyet Sebestyén István anyanyelveként beszél, még a pajzán gondolatokat is megemeli. Az aranymadár az aranyfészekbe kívánkozik, mert ott érzi jól magát. Az a szerencse, hogy a nászéjszakáját töltő pár házát jó erős boronával építették, és bizony szép és jó az is, hogy a legények jól megszuszogtatják a leányokat.

Varga Klára

 

Comments are closed.

Powered by: Wordpress