Hírek Külföld Programok semmi

Magyar könyv az O Mundo könyvprogramban

Sarkany a lepcsohazban

Ezt a könyvet hamarosan sok flamand iskolában meg fogják ismerni

Tavaly indult el, ám olyan népszerű és keresett programmá vált a flamand gyermekirodalmi intézet, a Stichting Lezen O Mundo könyvprogramja, hogy idén, második alkalommal is meghirdették. Kínálatába ezúttal, kilenc másik kötet mellett, Nádori Lídia Sárkány a lépcsőházban: Jancsi meséi (Kun Fruzsina illusztrációival, Naphegy, 2008.) című könyvét is beválogatták az intézet munkatársai.

Az O Mundo program a Stichting Lezen szeptemberben visszavonuló igazgatónője, Majo de Saedeleer segítségével jött létre.

Majo de Saedeleer 2011-ben a belga királyi alapítvány, a Filson Steers Mariman díját nyerte el a gyermekirodalomban és az oktatásban végzett munkásságáért. A díj összegét Saedeleer arra fordította, hogy a Stichting Lezen utóbbi néhány évben körvonalazódó ötlete megvalósulhasson.

Az O Mundo program a Belgium flamand területén élő, bevándorolt családok gyermekeit és osztályközösségüket célozza meg. A gyermekkönyveket hívják segítségül ahhoz, hogy a más országokból érkező osztálytársak még könnyebben beilleszkedhessenek az iskolába. A bevándorolt gyerekektől Flandriában is elvárják, hogy illeszkedjenek be lehetőleg minél gyorsabban,  sajátítsák el a nyelvet, a szokásokat. Az iskolai környezetben így háttérbe kerül annak az országnak a kulturális gazdagsága, ahonnan a gyerekek származnak.

Majo de Saedeleer a Sticting Lezen nemzetközi kapcsolatrendszere, az IBBY révén értékes gyermekkönyveket kutatott fel a világ számos pontjáról, amelyeket aztán több példányban megvásároltak és hollandra fordítottak, hogy aztán ezeket olyan tanárokkal ismertessék meg, akik  multikulturális osztályokban tanítanak.

A program célja, hogy kiváló könyvekhez jussanak hozzá a gyerekek, amelyek lehetővé teszik a bevándorló gyerekek számára, hogy meséljenek magukról és hogy az osztályban minden gyerek szemét felnyissák a multikulturális társadalom értékeire.

A program kísérleti, pilot szakaszát a 2013-14-es tanévben hirdették meg, ahol öt iskola ( egy-egy az országrész különböző városaiból, Gentből, Brüsszelből, Mechelenből, Antwerpenből és Genkből) osztályait vonták be. A Stichting Lezen először felmérte, melyek azok a leggyakoribb országok, ahonnan bevándorlók érkeznek Flandriába. Ezek után az IBBY kapcsolatrendszere segítségével a következő tíz országból választottak ki szebbnél szebb könyveket: Portugália, Törökország, Lengyelország, Ghána, Olaszország, Bulgária, Románia, Szlovákia, Marokkó és Irán. A végső válogatást az IBBY flamand szekciója és egy csoport olyan alsó tagozatos tanító végezte, akik multikulturális környezetben tanítanak.

A külföldi kiadók a könyveket kedvezményes áron kínálták fel és nem számoltak fel díjat a fordítási jogokért.

A programcsomag a következőkből állt:

– A kiválasztott tíz könyv eredeti nyelven;
– Mindegyik könyv szövegének holland fordítása;
– Választható segédanyagok, például könyv a világ különböző népeinek dalaival, atlasz, stb.;
– Ingyenesen letölthető oktatási és gondolati háttéranyag pedagógusok számára a  www.omundo.be oldalról;
– A könyvek ingyenesen letölthető hanganyaga  a www.omundo.be oldalról.

A programba való bekapcsolódásra hamarosan hatalmas igény mutatkozott; a kezdetben tervezett 30-40 bekapcsolódó iskolai osztály helyett nagyjából 140 osztály vett részt az első tanévben.

Idén októbertől, a program második tanévében, némi finomítás után a következő országok könyveiből lehet egyet-egyet választani az iskolai osztályoknak: Benin, Kína, Magyarország, India, Ukrajna, Oroszország, Spanyolország, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek és Anglia. Ettől az évtől kezdve a Stichting Lezen tartja fenn a programot.

A könyvcsomagok megvásárolhatóak, az összes többi anyag az  O Mundo weboldaláról viszont ingyenesen tölthető le.

A program igazi sikere az lehet, ha a könyvtárak is érdeklődni kezdenek a külföldi könyvek iránt, sőt saját nemzetközi könyvgyűjteményt hoznak létre és ennek darabjait rendszeresen be is vonják a munkába.

 

(Forrás: www.omundo.be )

 

 

 

 

 

Comments are closed.

Powered by: Wordpress