Régi könyvek

Daudet: Tarasconi Tartarin

daudet

Május 13-án született a Tarasconi Tartarin szerzője

Első látogatásom, melyet Tarasconi Tartarin uramnál tettem, mindenha feledhetetlen emlék marad életemben. Tizenkét-tizenöt éve már annak, de jobban emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. A félelmetlen Tartarin akkor, mindjárt a város elején a harmadik házban lakott balkézre az avignoni uton.
Gyönyörű kis tarasconi villa, elől kerttel, hátúl erkélylyel, tiszta fehér falakkal és zöld zsalukáterekkel; a bejárás előtt egy csoport apró savoyai, a kik malmoztak, vagy pedig, fejöket a subiczkoló ládán nyugtatva, a verőfényen aludtak.
Kivülről a ház semmit se mutatott.
Sohase hitte volna az ember, hogy egy hérosznak a hajléka előtt áll. De ha belépett, teringettét!…
Pinczétől padlásig hősies szinezete volt ennek a háznak, még a kertjének is!…
Oh, a Tartarin kertjéhez, ahhoz kettő sem volt fogható széles Európában. Nem volt abban egyetlen honi fa, egyetlen belföldi virág; csupa tengerentúli növény: gyantafa, óriás tök, gyapotcserje, kókuszfa, mangófa, banánfa, pálma, kenyérfa, kaktusz, berber fügefa: hogy az ember azt hihette, Afrika közösközepén van, tizezer mértföldnyire Tarascontól.
Csakhogy mindez, jól megértsük, nem természetes nagyságban volt itt; igy a kókuszpálmák alig voltak nagyobbak a sárgarépánál, a kenyérfa pedig (arbor gigentea – óriásfa) kényelmesen elfért egy rezeda-cserépben. De mindegy, Tarasconnak ez is elég szép volt, s a városbeliek, a kik vasárnaponkint elég szerencsések voltak a Tartarin kenyérfáját megtekinthetni, merő csodálattal tértek haza.
Képzelhetik, mennyire meg voltam én hatva, mikor azon a csodálatos kerten végig mentem!… Hát még mikor bevezettek a hős szobájába.
Ez a szoba, mely a város egyik látványossága vala, a kert végében volt s üvegajtaja közvetlenűl a kenyérfára szolgált.
Képzeljenek el egy nagy szállát, a mely padlótól mestergerendáig puskákkal és kardokkal van kipárnázva. Volt itt a világ minden országából való mindenféle fegyver: karabély, rifle, corsicai kés, cataloniai gyikleső, tőr, gyilok, maláji »kris«, karaib nyilvessző, kovás nyil, öklelő, fütykös, hottentotta fustély, mexicoi pányva, meg tudom is én mi!
Az egészen pedig világos, erős napfény ömlött el, mely csakúgy csillogtatta a pengék aczélát, a puskák agyát, hogy még jobban borsózott tőlök az ember háta… A mi azonban megnyugtatott kissé, az a rendszerességnek és tisztaságnak az a jámbor szinezete volt, mely ezen az egész öldöklő felszerelésen uralkodott.

A teljes mű itt olvasható: http://mek.oszk.hu/13400/13441/13441.htm

Comments are closed.

Powered by: Wordpress