Cikkek Kritikusok

„Önmagától akar megszabadulni” – beszámoló a FISZ decemberi Kritikustusájáról

 

 

Lassanként a legnagyobb közhellyé válik az ifjúsági regények fülszövegeiben az, hogy  „tabutémákat boncolgat”. Mielőtt unottan ásítanánk egy újabb taburegényre, fontos hangsúlyozni, hogy a tétje azért elég nagy, így nem teljesen hiába vette elő ezt a témát a FISZ tavaly év végi rendezvényén.

A Fiatal Írók Szövetségének decemberi rendezvényén Antal Nikolett moderálásával Szekeres Niki, Fenyő D. György és Mészáros Márton fogalmazhatták meg kritikai észrevételeiket három, a közelmúltban megjelent, tabutémákat (elsősorban a halál, az öngyilkosság témáit) érintő ifjúsági regénnyel kapcsolatban.

Mielőtt részleteiben a művek tárgyalásába kezdtek volna, Antal Niki, a kritikusokat nem kímélve, azt kérdezte elsőként, hogy a megszólalók szerint vajon kötöttek-e a szerzők kompromisszumot az irodalmiság kárára a tabutéma bemutatásával. Fel kellett-e a téma miatt áldozni az irodalmi színvonalból? A válasz egyöntetű igen volt a kritikusok részéről.

Pedig az irodalmi szövegkonstrukcióra egészen izgalmas elképzelések is születtek a választott három regényben; kérdés tehát, hogy mennyire sikerült a rendhagyó formai elképzeléseket tartalommal megtölteni a kritikusok szerint.

Elsőként mindjárt egy nagyon friss, norvég nyelven 2013-ban megjelent regényről esett szó: a Kolibri kiadó Magasfeszültség-sorozatában a koreai származású, Norvégiában élő elsőkönyves szerző, Brynjulf Jung Tjønn A világ legszebb mosolya című írásáról.

A szövegnek a műfaji besorolásával is gondban voltak a jelen lévők: Mészáros Mártonnak egyenesen „könyvszakmai” problémája volt vele, de a többiek sem voltak kibékülve: Fenyő D. György szerint ilyen könyvet „nem lehet kiadni”, és ugyan Szekeres Niki megkísérelte a lírizált novella műfajába besorolni a szöveget, de mindenképpen annak egy kevésbé jól sikerült példáját látta benne. Idegesítette, ahogy a többieket is, hogy olyan rövid (Mészáros Márton például megmérte: negyvenöt perc alatt olvasta el); és az olvasás alatt végig azon gondolkodott, hogyan lehetett volna jobban megírni. A szöveget nem sikerült lírai szövegként befogadniuk, így annak versszerű tördelése olvasáskor inkább zavaróvá vált.

A történet egyébként eltér a másik két regényétől: itt ugyanis a főhős, a tizenéves Henrik nagybátyjának, Simonnak a halálát éli meg. Szekeres Niki szerint viszont még mindig ez a kötet állt a legközelebb ahhoz, hogy irodalmi szövegként olvasssuk, összehasonlítva a másik két művel. Fenyő D. Györgynek viszont a legnagyobb problémát okozta, mivel az egész szöveget motiválatlannak, érdektelennek érezte.

  Julie Anne Peters könyvét, az Amikor ezt olvasod, én már nem leszek című regényt a Móra adta ki magyarul a Tabu Könyvek sorozatában. A szerző húsz éve ír, számos ifjúsági regénye jelent már meg, amelyek közül több foglalkozik tabutémákkal.

amikoren  „Az első oldalon tudtam, hogy hepiend lesz a vége”, kezdte az erről való beszélgetést Mészáros, és a közönség és a kollégák kétkedő nevetése közepette ( ti. sose ítélj meg egy könyvet a borítójáról) felkapta a kisasztalról a nevezett kötetet, kinyitotta az első oldalon, mielőtt a regényszöveg elkezdődött volna, és felolvasta, miszerint a regény a Disney tulajdonában áll; s ez már előlegezte benne az amerikai filmes klisét, ahol végül minden jóra fordul.

Pedig a könyv (sorsával küzdve tán) komoly erőfeszítéseket tesz annak a bemutatására, hogy a tizenéves főhősének élete „nem dizni”. Ő ugyanis, bár látszatélete egy átlagos amerikai tini életére hasonlít, valójában a saját életének szeretne véget vetni: bejelentkezik az Át a fénybe nevű honlapra, ahol a tagok egymásnak adnak tippeket az öngyilkosság elkövetésének különböző módozataira. Főhősünknek nem ez az első próbálkozása: egy korábbi öngyilkossági kísérlete megfosztotta őt a hangjától, így nem tud beszélni – viszont a történet egyes szám első személyben tárul fel, amit helyenként az Át a fénybe oldal bejegyzései tarkítanak; nem a szokványos narratíva lehetőségét kínálva.

Szekeres Niki hiányolta a környezet, a szülők megjelenítésének kidolgozottságát a könyvben. Fenyő D. György arra világított rá, hogy valójában itt nem egy öngyilkossági történetet olvasunk, hanem a szerző voltaképpen útmutatást ad arra, hogy hogyan legyen valaki öngyilkos. Az egész regény túlságosan didaktikus, így tanárként azon is elgondolkodott, irodalom- vagy osztályfőnöki órára vinné-e be. Már ha bevinné egyáltalán; mert ugyan „nem lehet minden osztállyal Miskin herceg utazásait olvastatni”, a könyv mégis túl sok veszélyt mutat arra, hogy az öngyilkosságot vonzóbbá, elérhetőbbé tegye.

A regény főszereplője azonban mégis hosszabban elgondolkodtatta, és felhívta az olyan ellentmondásokra a figyelmet, mint például, hogy az élettől eltávolodó lány negédes romantikus regényt olvas; ez egy kicsit Bovaryné alakjára emlékeztette. De összességében mindent nagyon mesterkéltnek, megcsináltnak érzett a regényben, végső soron a főszereplő karakterét is.

Némiképp ellentmondva Mészáros Márton megelőlegezésének, a mű vége lezáratlan. Van egy huszonkét napos /huszonkét fejezetnyi visszaszámlálás, de hogy az utolsó napon mi történik, bekövetkezik-e a tragédia, vagy mégsem, az nem egyértelmű. Ez a lezáratlanság is belefér Fenyő D: Györgynél a „megcsináltság” érzetébe, és tulajdonképpen beleférhet a hollywoodi filmklisébe is; akárhogyan is, mindenkit inkább zavart ez a megoldás.

A harmadik regény, Németh Eszter Kötéltánc című műve műfaját tekintve blogregény, egy vidéki kisvárosban élő lánynak a naplószerű blogbejegyzéseit olvashatjuk.

koteltanc    Két problémát fogalmaznak meg, nagyjából egyöntetűen, a Kritikustusa résztvevői a regénnyel kapcsolatban: az egyik egy olyan blogkultúra szerepeltetése, ami nem létezik (a naplószerűség, ami mégis inkább online blog, Mészáros szerint nem létezik, csak íróasztalon: “Mit írjon egy tizenéves a blogjába?, a titkos naplóját!”, ez a legelcsépeltebb ötlet szerinte, amire még, szükségtelenül, maga a kiadás is rájátszik). A másik pedig a nem létező vagy idejétmúlt szleng szerepeltetése, ami a szereplők megszólalásait hiteltelenné teszi.

A kibontakozó történet középpontjában egy bántalmazott lány és egy őt bántalmazó fiú kapcsolata áll. Szekeres Niki szívesen olvasott volna több olyan jelenetet is, mint a regény nyitányában a családtagok, rokonok beszélgetése. A főhős depresszív hangulatát különösen közel tudta hozni a regény; ebben a naplóforma is segített.

Mészáros Mártonnak és Fenyő D. Györgynek több kérdése, kételye volt a főszereplő, Konrád Lia motivációival kapcsolatban. Szerintük a regényben a főszereplőnek akkor támadnak szuicid gondolatai, amikor már minden megoldódott és végre boldog lehetne.

Szekeres Niki szerint ez a bántalmazott személyiség világlátása: nem tudja elhinni, hogy szép és okos, hiába mondják neki, bezárul egy olyan léthelyzetbe, ahol nem tudja önmagát elfogadni, önmagától akar megszabadulni. Fenyő D. szerint is az öngyilkosságok oka, amikor képtelenek vagyunk az önszeretetre.

Mészáros Márton szerint pedig a Kötéltánc főhőse akkor is tud boldog lenni, amikor nem kellene annak lennie. Kifogásolja még a regényben leírt bántalmazási jelenetet, amikor egyből ott teremnek a rendőrök, és megvédik, nettó hazugságnak nevezi, és azt mondja, „ilyen szempontból a Disney-könyv (ti. Julie Anne Peeters Amikor ezt olvasod, én már nem leszek című könyve) bevállalósabb volt”.

A beszélgetés záróakkordjaiban elkerülhetetlen, ám izgalmas pszichologizáló felvetések hangoznak el: ha a Németh Eszter-kötetet viszi be egy pedagógus az órára, magára ismer-e egy bántalmazott személyiségű diák? Valószínűleg. És egy bántalmazó? Valószínűleg nem, hiszen ő általában nem ismeri fel, hogy vele van baj; és gyakran sajnos az is előfordul, hogy aki az iskolában bántalmazó, az otthon szintén bántalmazott. Azzal is egyet lehetett érteni, hogy másképp beszélgetünk az öngyilkosságról elviekben, és másképp akkor, ha szűkebb környezetünkben, például az iskolai közösségben fordul elő ilyen.

Wittmann Ildikó

 

Comments are closed.

Powered by: Wordpress